3 milliárdból fejleszti szolgáltatásait a Gyulai Várfürdő

Kapacitásbővítésre és szolgáltatási színvonalának javítására csaknem 2,9 milliárd forint támogatást kap a Gyulai Várfürdő, amely az összeget saját költségvetéséből 280 millió forinttal egészít ki. A várhatóan másfél évig tartó beruházás 2023 végére fejeződhet be - hangzott el szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Kun Miklós vezérigazgató kifejtette, a tervek szerint 2022 őszén induló beruházás során duplájára növelik a gyerekparadicsom területét és új élményinstallációkat szereznek be, amelyekkel elsősorban a gyerekes családoknak, mint az egyik fő látogatói körnek kedveznek. Átalakítják és növelik a termálvizes medencék felületét, amellyel a fürdő másik fő célcsoportját, a gyógyulni vágyó idősebb korosztályt célozzák meg. A fejlesztés harmadik része a főépület átalakítását jelenti, ott egy medical wellness központot hoznának létre a vendéglátóterek és öltözők bővítése és fejlesztése mellett. Ezáltal négyévszakossá tehető a fürdő, és az itt töltött vendégéjszakák száma is növelhető 3-4 napról akár két hétre is - közölte Kun Miklós.

Kovács József (Fidesz) országgyűlési képviselő elmondta, a beruházás során átalakítanák a jelenleg a várfürdőben zajló reumatológiai szakrendelést is. A kezelések maradnának a jelenlegi helyükön, a vizsgálat és a gyógytorna azonban beköltözne a kórház területére. A politikus reményét fejezte ki, hogy a fürdő fejlesztése magával húzza a városban lévő szálláshelyek további fejlődését is. Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a beruházás révén a várfürdő középtávon is a régió egyik elsőszámú turisztikai attrakciója maradhat. Hozzátette, 2017-ben kezdték el a létesítmény hosszú távú fejlesztési stratégiájának kidolgozását, amely az alapja lett a most elnyert támogatásnak.

Az MTI kérdésére Kun Miklós elmondta, a vírushelyzet és a nyári szezonban a Romániából érkező vendégek kiesése miatt csak 60-65 százaléka volt a nyári vendégszámuk a szokásosnak. Pontos számaik még nincsenek, de 2020-at várhatóan 300 millió forintos veszteséggel zárják - közölte. Hozzátette, 75 százalékos készültségű a jelenleg a fürdőben zajló energetikai beruházás, amelyre több mint 220 millió forint európai uniós támogatást nyertek el. Tavaszra várhatóan teljesen befejeződik a 25 méteres uszoda átalakítása és felújítása, a nyílászárócsere, a homlokzati hőszigetelés és a mozgássérültek számára zajló fejlesztések - sorolta.

Forrás: MTI


Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.