8.4 milliárdért, 3 utazási irodával utazik külföldre az állam

Három utazásszervezővel kötött négy évre szóló szerződést a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) az állam nemzetközi utazásaira kiírt közbeszerzési eljárást követően - írja a Világgazdaság Online.

A nyertesek a már egy ideje a pikszisben lévő Weco-Travel, OTP Travel és IBUSZ voltak. A korábbi időszakokban már szerződött United4 Bonafini Bindair ezúttal nem került be a nyertesek közé, ami miatt vitarendezési kérelmet nyújtottak be. A Bonafininél úgy látták, hogy az IBUSZ árajánlata aránytalanul alacsony, megalapozatlan és a gazdasági ésszerűséggel összeegyeztethetetlen, valamint hogy a közbeszerzésben meghatározott mennyiségű feladatokat a vetélytárs nem tudná ellátni az ajánlatában megjelölt egészen minimális szakemberlétszámmal. A KEF szerint az IBUSZ ajánlatával minden rendben volt, az eljárás jogszerűen zajlott le. Bonafiniék a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordulhatnak még, azonban a jogorvoslat díja akár több millió forintra is rúghat.

A korábban két évre szóló keretmegállapodás ezúttal négy évre szól, de az értéke a kétévessel megegyezően 8,4 milliárd. Az elmúlt két évben leginkább az OTP Travel járt jól az állami utaztatással a portál értesülései szerint. Úgy tudják, hogy az utak kétharmadát ők bonyolították.A három utazási irodán kívül még egy cég jár jól az állami utazásokkal. A foglalások egy kifejezetten erre a célra fejlesztett internet alapú utaztatási szoftveren (CTO) intézhetők. Ezt a TravelSoft Online Kft. üzemelteti. A rendszer használati díja pedig a nettó foglalási érték 2,5 százaléka.

Forrás: Világgazdaság Online


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.