A badacsonytomaji strand esete a belépőjegyekkel

Több mint egy évtizeden keresztül jutott jelentős bevételhez a badacsonytomaji önkormányzat a strandon szedett belépőjegyekből, miközben a partszakasz valójában nemis  a város tulajdona. A 24.hu információja szerint az önkormányzat csak az idei szezon előtt rendezte a jogi viszonyokat, és kötött megállapodást a terület használatára.

A badacsonytomaji strand területe tulajdonjogilag két, a vízparttal párhuzamosan elnyúló, nagyjából egyenlő nagyságú ingatlanból tevődik össze. Az önkormányzat tulajdonában csak a tóval nem érintkező rész van, a vízpart nagyjából 5000 négyzetméteres szakasza viszont az államé. Ez a területrész a földhivatali nyilvántartás szerint a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében van, írja az internetes portál.

A strandon évek óta 700 forint a napi felnőtt belépőjegy ára. A strand bevételei a Badacsonytomaj Városüzemeltető Nonprofit Kft.-hez folynak be, az önkormányzat cége 2005 óta üzemelteti a fürdőt.

A 24.hu kérdésére Krisztin N. László polgármester sajtóirodája lényegében elismerte, hogy 12 éven keresztül jogalap nélkül szedtek pénzt a fürdőzőktől. A válaszlevél arra azonban nem tért ki, hogyan feledkezhettek meg a szerződésről.

A városvezetés az elmúlt években arról viszont nem feledkezett meg, hogy a strandon lévő bérleményekből beszedje a bérleti díjakat. A területen több önkormányzati tulajdonú árusító- és vendéglátóhely is működik. 

A teljes cikk megtalálható és elolvasható: ITT

Forrás: 24.hu


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.