A hazai történelem bemutatóhelye lesz Füzér vára

Egyedülálló történelmi rekonstrukciós munka terepe a kevés, különleges építészeti emlékek őrzőjeként megmaradt magyarországi várak egyike, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzér. 2015 végére részlegesen rekonstruálják a Füzéri Felső vár épületét annak érdekében, hogy az oda látogatók maguk is a középkori vár életet megélhessék. A környezetéből magasra meredő hegyről a zempléni táj fölött őrködő vár igazi kuriózumokkal repíti vissza az időben az idelátogatókat.

A turisztikai fejlesztés célja, hogy Füzér vára – a 16–17. századból fennmaradt gazdag tudásanyag felhasználásával – méltó bemutatóhelye legyen a hazai történelem eme igen sokrétű periódusának, a benne élők mindennapjainak és a kor szokásainak. Ezt korhű építészeti megoldásokkal, a fennmaradt leltári feljegyzések alapján elkészített belső berendezéssel, valamint a századot megidéző, funkciónak megfelelő kézműves mesterségek bemutatásával kívánjuk elérni.

A beruházás során a vár visszanyeri középkori fényét, megújul a palotaszárny és a várkápolna, valamint az alsóbástya épület része, amelyek bejárása színes, izgalmas programot garantál a családok és a gyermekek számára.

A beruházást követően interaktív kiállításon keresztül ismerkedhetnek meg a látogatók a kincstárral, a várlakók 16–17. századi hétköznapjaival, a vár építéstörténetével, az 1526-os év Magyar Szent Korona-őrzésének történetével. A település teljes szolgáltatáscsomagot nyújt vendégeinek, akiket a várhoz kapcsolódó látogatóközpont, tájház és kézműves ház is vár, valamint megcsodálhatják az egyik legszebb magyarországi falusi református templomot, kirándulásokat tehetnek a túraútvonalakon, felkapaszkodhatnak a Nagy-Milicre, ahonnan csodálatos panoráma nyílik Zemplénre és a Kárpátok vonulataira egyaránt.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.