A Hosszúlépés újragondolta a balatoni kirándulásokat

A Hosszúlépés csapata júniustól 8 helyszínen mutatja meg, miről érdemes máshogy gondolkozni a Balaton körül, milyen felfedeznivalót rejtegetnek "azok a tájak, ahol nyaranta a vízibicklit hajtottuk és lángost ettünk" - fogalmaz a közlemény. A Balaton mellett Szentendrén is indítanak tematikus stéákat.

Júniustól a Balaton több pontján is sétára indulhatnak az érdeklődők a Hosszúlépés segítségével egyedül, baráti társasággal vagy kutyával. Keszthely, Hévíz, a Szent György-hegy, Mindszentkálla, Tihany, Balatonfüred, Siófok és a Club Aliga "rejtett arcát fedi fel nekünk vagy éppen az ismerős történeteket más nézőpontból ismerhetjük meg".

A Festetics család hétköznapjait a kastélyon kívül, Keszthely utcáin mutatják meg; kiknek volt bejárása a grófokhoz, hol értesültek a világháborúról, milyen filmet néztek a moziban és mit vacsoráztak. A város rég elfeledett bűntényeit korabeli lapok beszámolói alapján lehet megnézni, a környék sokszínűségét pedig hétköznapi emberek sorsán keresztül idézik meg a sörmanufaktúrát alapító Reischl családtól az 1929-es Miss Európa győzteséig. Az ország egyik legnagyobb főúri könyvtárában fehér kesztyűben lapozgathatnak az érdeklődők könyvritkaságokat és bepillantást kapnak abba, hogy a korabeli arisztokrácia hogyan értesült Napóleon egyiptomi hadjáratáról. Hévízen a Hosszúlépés sétáján a 19. század végi közegészségügytől indulnak, majd az 50-es és 60-as évek párhuzamos fürdővilága bontakozik ki.

Mindszentkállán a dombok és a házfalak mesélnek a Káli-medence múltjáról, Tihanyban egy lokálpatrióta történetein keresztül elevenednek meg a halászfalu legendái,este pedig "szakrális sétára indulunk az apátság falai között" - írja a közlemény. Siófokon megmutatják, hogy milyen viszonyban volt a Stasi a magyar állambiztonsággal, hogyan fonódtak össze a szökések és a szerelmek a megfigyelés központjában. A Club Aliga területén megnézhetik, hogy a szocializmusban milyen körülmények között pihentek a káderek, milyen volt a szabadtéri mozi, merre volt a dolláros bolt és hol főzött Kádár János kedvenc szakácsa, Tóni bácsi.

A budapesti és a tóparti városok mellett Szentendrén is indulnak tematikus séták: a Pesti Est alapítója, Lang András mutat be öt különböző pályát olyan emberekkel, akik feladták megszokott életüket és Szentendrén kezdték újra. A templomokon keresztül a vallási és etnikai sokszínűség is megérthető, az Ellenszél nevű séta során pedig a Vajda Lajos Stúdió legendás állomásai ismerhetők meg.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.