A legvirágosabb település elismerés idei díjazottjai a következők

Idén 29. alkalommal adták át a legvirágosabb településeknek járó elismeréseket november 18-án. A Virágos Magyarország 2022-es győztesei között több mint 50 díj talált gazdára.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az ország legjelentősebb környezetszépítő versenye során rekordszámú jelentkezés mellett 339 önkormányzat – köztük 32 határon túli jelentkező – összesen 439 pályázatát bírálta el az elmúlt hónapokban a közel 150 tagú szakmai zsűri, közülük kerültek ki a szakmai elismerésben részesített pályázók.

A nagyvárosok kategóriájában Debrecen, a 30 ezer lakosnál kisebb városok közül pedig Makó képviselői vehették át a fődíjat, míg Zalakaros lett a fődíjas ezer főnél népesebb kisváros, a legkisebb falvak közül Gyugy lett a legvirágosabb település. A Miniszterelnökség különdíját két kategóriában Cegléd és Balatongyörök érdemelte ki, a Belügyminisztérium több díja között jutalmazta a legvirágosabb budapesti kerületet, amely idén a X. kerület lett. A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját Kecskemét és Telkibánya kapta. 

 

A szakmai zsűri általánosságban kiemelte, hogy az aszályos nyár ellenére érkezett rekordszámú pályázat is rámutat arra, mekkora jelentősége van a helyi közösségek számára a zöld környezet folyamatos fejlesztésének. A klímaváltozás hatásaira számos település reagál technológiaváltással, illetve a telepített növénykultúra megváltoztatásával. Egyre többen alkalmaznak egynyári virágok helyett évelőket, vagy fordítanak figyelmet a fásításra, de az esővíz felhasználására is mutattak jó példákat a települések.

A Virágos Magyarország, az ország legtöbb közösséget megmozgató és legpatinásabb környezetszépítő versenye 2023-ban ünnepli fennállásnak 30-ik évfordulóját, ebből az alkalomból számos érdekességgel készül majd a szervező bizottság a következő versenyidényben.

 A 2022. évi díjazottjainak teljes névsorát a verseny honlapján olvashatja el.

Forrás: MTÜ / Turizmus Online


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.