A mai időkben hírértékű: Gyula továbbra is nyitva tart

Sőt, nemcsak nyitva tartják legfőbb turisztikai látványosságaikat, hanem városi kampányt is szerveztek, közös összefogással.

A várorban szakmai fórumok és átfogó egyeztetések után arra jutottak a város polgármesterével, a legnagyobb szállodák tulajdonosaival és igazgatóival, a vendéglátóegységek képviselőivel, az apartmanok, panziók érdekképviseletét is ellátó Gyulai Idegenforgalmi Egyesület vezetőivel és a legnagyobb vonzerővel bíró turisztikai attrakciók igazgatóival, nemhogy bezárják a turisztikai attrakciókat, hanem egyenesen kampányt indítanak annak érdekében, hogy még többen látogassanak hozzájuk.

 

Mint ezzel kapcsolatos, hozzánk eljuttatott közleményükben leszögezik, sorra értesültek más desztinációkban zajló ideiglenes vagy akár végleges bezárásokról, ezért nem is lehetne időszerűbb az üzenetük: „Gyula nyitva van!” és továbbra is várja a kikapcsolódni, feltöltődni vágyókat.

Turisztikai szolgáltatóik elköteleződtek amellett, hogy ezt az üzenetet egy átfogó és látványos marketingkampány keretében közvetítsék.

Az eredményesség érdekében széleskörű marketingkampányt indítottak 2022 októberében. A kampány fő üzenete:Gyula nyitva van!
A kampány koordinálását a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. végzi, a megvalósításra pedig partneri összefogásban, közös erővel kerül sor. A gyulai turisztikai szolgáltatók – a Várfürdőtől az apartmanokig – írásbeli és szóbeli kommunikációjuk során tudatosítják mindenfelé, hogy a város továbbra is várja a hozzájuk látogatókat.

 

 

Forrás: gyulai tdm


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.