A matuzsálemi tölgyekhez építenek turistautat Mátramindszenten

Tavaszi virágtengerben és zöld pompában díszlik Mátramindszent. A nyolcszáz lakosú nógrádi község a hangulatos környezetével idén is kitárulkozik a turisták előtt.

A vendégek leginkább a fővárosból érkeznek a Mátra északi részén található apró településre. A tiszta levegő, a csend és a biztonság ugyanis vonzó feltételeket kínál a kikapcsolódáshoz. Ezek mellett az is a település mellett szól, hogy a 23-as főközlekedési úton haladva Nemtiből autóval, illetve autóbusszal gyorsan megközelíthető.

Főleg a bakancsos turisták célpontja

- Aki bakancsot szeretne ölteni és a gyalogtúrákat választja, az szívesen jön Mátramindszentre - mondta a Turizmus Online-nak Horváth János polgármester. - A csoportok a helyi vasútállomásról indulnak és a piros jelzést követve a falunkon haladnak végig, majd az erdőkön keresztül juthatnak el Galyatetőre. Ez alig több mint tíz kilométeres túrát jelent, amelyet évente több alkalommal 30 fős csoportok vállalnak - tette hozzá a falu vezetője.

Az érdeklődő turisták egy része a Bakancsosok Házában tölti az éjszakáit, ami télen-nyáron nyitva áll előttük. Emellett a nyári időszakban a magánszálláshelyeken is pihenhetnek. Ezeket a turisták igényeinek megfelelően alakították át az utóbbi időben. Üdülőházakat is találni Mátramindszenten, melyek tulajdonosai főleg budapestiek és szegediek. Nyaranta mindig benépesül a falu, így az idén is erre számítanak.

A polgármester azt is elmondta, hogy hosszabb távon a kerékpárosok is jobb helyzetbe kerülhetnek majd, mert több környékbeli település összefogásával közösen kerékpárutat létesítenek. Ez Kisterenye felől Mátramindszentet is érinti majd. Emellett a meglevő piros jelzésű turistautat is szeretnék felújítani egészen Galyatetőig.

Értéktárba került az oltárkép

A vendégek a helyi nevezetességeket is szívesen meglátogatják. Így a barokk stílusban 1789-ben épített római katolikus templomot, amely a falu fölötti dombon áll. Előtte pedig az önálló barokk haranglábat, amelyben három harang lakik. Sokakat megragad a templom különlegessége, a főoltár képe, amely a minden szenteket ábrázolja és 2010-ben újították fel, tavaly pedig felkerült a Nógrád Megyei Értéktár listájára. A templom közelében látható a helyi pék üzeme, amely egy szépen felújított régi tornácos parasztházban kapott helyet, itt készíti naponta a friss kenyeret és a péksüteményeket.

Hat évvel ezelőtt nyitották meg a fő tér mellett található fakerítéses tájházat, amely Mátramindszent múltját jelzi a mának, különböző bútorokkal, eszközökkel és a népviselettel. A községháza udvarán kialakított közösségi téren pedig a bányász emlékhelyet láthatják. Sínen álló csillét, bányászsisakokat és munkaeszközöket mutatnak be az érdeklődőknek. Az elhunyt helyi bányászok nevét emléktábla jelzi.

A falu határában, a piros jelzésű túraút közelében egy mesterséges tó fogadja a gyalogosokat, a mátrai erdők alatti tisztáson padok várják az arra járókat. A vonzó környeztet az önkormányzat tartja karban.

A Mindszent-napokra készülnek

A falu különlegességei azok a több száz éves matuzsálemi tölgyfák, amelyek a külterületen találhatók. Az önkormányzat várhatóan még ebben az évben a faluból a fákhoz vezető turistaútvonalat alakít ki. Az érdeklődők egy órás, kényelmes séta után érhetik majd el ezen az úton a céljukat. De érdekességnek számít az úgynevezett barakk-kápolna is, amelyet egy évtizede nyitottak meg. Ott a nyári időszakban katolikus Istentiszteleteket tartanak. Azt is fontos feladatuknak tartják, hogy a településen tovább bővítsék a parkokat és a zöldfelületeket.

Horváth János polgármester azt is kiemelte, hogy 1993 óta Mátramindszent kiemelkedő eseménye a Mindszen-napok, amelyet kétévenként tartanak. Ezt a Kárpát-medencében levő, Mindszent elnevezésű települések nemzetközi kulturális találkozójához kapcsolódva rendezik közel húsz településen, mindig más helyszínen. Jövőre Mátramindszenten tartják, melyre még az idén programot készítenek és támogatásért pályáznak. Az elképzelések szerint a három napos eseményen fellép majd a helyi népviseletbe öltöző Rozmaring Asszonykórus, továbbá a híres Nógrádi, illetve a pásztói Muzsla Táncegyüttes.

Idén - már hagyományosan - augusztus első szombatján tartják a falunapot, ahol főzőversenyt rendeznek és várják azokat a Mátramindszentről elszármazott családtagokat, akik a hozzátartozóikat látogatják meg.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.