Újabb infografika készült a magyar mobilpiacról

A Madhouse csapata idén is elkészítette az évente megjelenő infografikáját a magyarországi mobilhirdetési-piacról, ráadásul most először a román, cseh és szlovák mobil piacról is készült egy hasonló .

Idén is elkészült a Madhouse átfogó infografikája, ezúttal nemcsak a hazai mobilhirdetési-piacról, hanem a román, szlovák és cseh piacról is, hiszen tavaly elindult a bukaresti Madhouse iroda, amelyet idén egy prágai és egy pozsonyi követett.

A Madhouse célja az infografikával, hogy betekintést nyújtsanak egy olyan témába, amelyről egyelőre kevés szakirodalom, információ érhető el, azonban még az eddigieknél is fontosabb lenne azok megléte, mivel a mobil egyre nagyobb szeletet hasít ki a kommunikációs büdzséből.

Még mindig rendkívül csekély adatmennyiség áll rendelkezésre a médiatervezők és marketingszakemberek számára, így a Madhouse csapata elsősorban nekik szeretne segíteni. Ezenfelül a későbbiekben is hasznos lehet valamennyi piaci szereplő számára, ha megtalálható az adott időszak írásos „lenyomata” a mobilhirdetési-piacról. „Folyamatosan azon vagyunk, hogy közelebb hozzuk a mobilt mint hirdetési platformot, amelynek egy kis, ám fontos része az évente frissülő infógrafikánk. Idén pedig a román, illetve a cseh és szlovák piacot is körbejártuk, így most már ott is egy csokorban állnak rendelkezésre a főbb adatok” - hangsúlyozta Brindza Gábor, a Madhouse alapítója és ügyvezetője.

Az egyik legszembetűnőbb változás egyértelműen a mobilhirdetési piac töretlen növekedése költés szempontjából: 2013-ban még kevesebb, mint 2 milliárd forintot tett ki a teljes mobilköltés, ez az összeg 2014-ben már majdnem 5 milliárd forintra tehető, amely közel 2,5-szeres növekedést jelent (fontos kiegészítés, hogy az adatok nem összehasonlíthatóak a különböző szegmensek miatt, de a trend így is egyértelmű). Ezenkívül az okostelefont használók száma is megállíthatatlanul nő, valamint a külföldi trendeknek megfelelően a mobil egyre több időt hasít ki a hazai médiafogyasztásból is, sőt bizonyos célcsoportban az jelenti a fő csatornát.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.