A túlélésért küzdenek a hazai kempingek

Mára eltűntek a kempingezők zömét adó németek Magyarországról, így a sátras, lakókocsis szálláshelyek alig húszszázalékos kihasználtsággal üzemelnek még a főszezonban is, az ágazat visszafordíthatatlanul megy tönkre.

A minőségi kempingturizmus mélyponton van, és úgy fest, hogy nem is mozdul már feljebb – nyilatkozta az mno.hu-nak a Magyar Kempingszövetség elnöke, Réfi Antal. Hozzátette, az ország turisztikailag legnépszerűbb helyein hasonló a tapasztalat, mint országosan. Talán néhány, az északi parton található balatoni kempingben jobb egy kicsivel a helyzet. Ezeken kívül főleg a déli határ menti kempingeknek megy jobban, de csak olyanoknak, ahol termálfürdők is találhatók a környéken.

A szakember szerint a hanyatlás a 2000-es évek elején kezdődött, és egész Európát érinti, de hazánkat különösen. Elmondta, ez azért van, mert senki sem fektetett ebbe energiát, így a németek inkább a magyarnál háromszor drágább osztrák kempingeket választják.

Csak egy-egy éjszakát töltenek sátorban a kerékpáros túrázók vagy a fesztiválozó fiatalok – mondta az elnök. Hozzáfűzte, az igényes kempingezéshez komoly beruházás kellene, de a tulajdonosoknak évek óta nincs megfelelő bevételük, sok telken jelzálog van. A szolgáltatások egyre inkább leépülnek az üres kempingekben, mert a kevés vendég miatt az üzletek és más szolgáltatók is ráfizetéssel működnek.

Egy déli határhoz közeli kemping tulajdonosa elmondta: évek óta nem emeltek árakat, akciókkal készülnek a vendégek fogadására. A közeli termálvizes strandra belépőket adnak, illetve kuponos oldalakra regisztrálnak.

Forrás: MNO


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.