A zenéé volt a főszerep a Szabad Tér Színház szezonnyitó sajtótájékoztatóján

Számos műfajban adtak elő részleteket a két színház, a Városmajori és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad idei száz programot ígérő évadából a keddi szezonnyitó sajtótájékoztatón.

Ízelítőt ígért Bán Teodóra, a Budapesti Nyári Fesztivált szervező Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója a keddi szezonnyitó sajtótájékoztatón.

Számos műfajban adtak elő részleteket a két színház, a Városmajori és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad idei száz programot ígérő évadából az ezer főt számláló „társulatnak” az eseményen megjelent tagjai.

A nézők soraiban is helyet foglaltak a művészek, akik valamilyen minőségben részesei lesznek a szezonnak. Nagy-Kálózy Eszter kezdte a sort, Arany János A tölgyek alatt című őszikéjét szavalta el, mivel a kétszáz éve született, és a Margitszigethez érzelmi szálakkal kötődő költő tiszteletére a Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködve Arany-sétákat szervez a Nyári Fesztivál a margitszigeti művészek promenádján.

A színésznő egyébként a tavaly is nagy sikert aratott, és idén ismét műsorra tűzött Így szerettek ők című produkció egyik résztvevője is, többek között az azonos című könyv szerzőjével, Nyáry Krisztiánnal együtt, aki szintén részt vett az eseményen.

Két karmester ült a karéjban, egyikük Hamar Zsolt, aki a Nemzeti Filharmonikusok élén vezényli a június 9-i margitszigeti nyitókoncertet, amelyet a reformáció ötszázadik évfordulójának szentelnek. Egyebek mellett Mendelssohn V., Reformáció szimfóniája is felcsendül, a szólista pedig az amerikai hegedűvirtuóz Hilary Hahn lesz. A másik karnagy, Halász Péter, aki az Operagála világsztárokkal sorozat idei premierjét vezényli. Ailyn Pérez amerikai szoprán, Gabriele Vivani olasz bariton és Ramé Lahaj koszovói tenor fogja kedvenc repertoárdarabjaival, illetve duetteket és tercettekkel megörvendeztetni a közönséget.

Műfajváltásként Sándor Péter a Sztárcsinálókból énekelt egy dalt. A művész nemcsak az ókorban játszódó első magyar rockoperában fogja Nérót alakítani a Városmajorban, hanem a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon az idei szezonban is műsorra tűzött sikerdarabban, az Evitában is színre lép, Che szerepében.

Talán túlsúlyba került idén a zene, de próza is bőven lesz a műsorban – jelezte Bán Teodóra. A Városmajori Szabadtéri Színpad immár hagyományos Színházi Szemléjén most is vidéki és határon túli – ezúttal csíkszeredai, kecskeméti, miskolci, nyíregyházi, szabadkai és szombathelyi – társulatok legfrissebb előadásai versengenek a nézők kegyeiért és szavazataiért.

A musical műfajt George Gershwin és Cole Porter művei nélkül bajosan lehet értelmezni. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves zenés-színész osztályának tagjai a két amerikai zeneszerző műveiből összeállított George & Cole című zenés színházi show egy részletét adták elő.

Amint a Novák Eszterrel közösen vitt osztályát Selmeczy György jellemezte: hosszú pályafutása alatt precedens nélküli és minden várakozását felülmúlja a tizenhét színészjelölt magas színvonalú teljesítménye.

Gershwin zenéje a Porgy és Bess című jazz-opera margitszigeti koncert-show jellegű világpremierjén is felcsendül, méghozzá híres, az Egyesült Államokból érkező afroamerikai énekesek tolmácsolásában.

Komolyabb vizekre evezve: Verdi A trubadúr című művét Dinara Alieva, Riccardo Massi, Komlósi Ildikó és Kálmándy Mihály szereplésével tűzik műsorra, ezúttal utoljára a hagyományos Vámos László-féle rendezésben. Vendégszereplésre érkezik a Béjart Ballet Lausanne, névadójuk, a XX. század emblematikus táncművésze Balett az életért című koreográfiájával.

De a Doktor Zsivágó című musical – ebből a Larát játszó Kisfaludy Zsófia előadásában hallhattunk részletet –, valamint a Hot Sardines, a Soweto Gospel Choir és a ghanai származású soul-énekesnő, Y’Akoto estje is szerepel egyebek mellett a margitszigeti programban. Egy estére „kertmozivá” is átalakul a legendás játszóhely, amikor ismert filmslágerek csendülnek fel. Ezekhez Szabó Ádám harmonikás ébresztett kedvet a sajtótájékoztatón.

Végezetül a Kék Duna keringő csendült fel a televíziós komolyzenei tehetségkutató felfedezettje, Szüts Apor fergeteges előadásában, jelezve, hogy a szabadtéri évad zárásaként a fesztivál a Virtuózok fellépésével köszönti augusztus 20-át. Stílszerű volt a produkció azért is, mert az eseménynek a Rákóczi rendezvényhajó szolgált helyszínül.

Ezzel is igyekeznek felhívni a közönség figyelmét arra, hogy a margitszigeti színházi eseményekre legcélszerűbb a MAHART színházi és menetrend szerinti hajójáratával érkezni, amely a BKK sűrített, az előadások időpontjához igazított különjárataival együtt egész nyáron át zavartalanul üzemel.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.