Az LMBTQ közösség elérése hasznos lehet a turisztikai szakmában

A Pink Marketing Brunch rendezvényt hagyományoknak megfelelően minden évben január 31-én tartják, mely most sem volt másképp. A Humen Media Hungary, Magyarország egyetlen, célzottan az LMBTQ célcsoport marketingkommunikációjával foglalkozó vállalkozás, amely a marketinges és turisztikai szakmának ismertette a gazdasági szempontból az LMBTQ célcsoport fontosságait.

A Humen Media Group ügyvezetője, Erdei Zsolt szemléltette az LMBTQ közösségre vonatkozó piackutatási adatokat, amelyből a célcsoport költési hajlandóságát ismerhettük meg. Az LMBTQ közösségbe az emberek 5-8%-a tartozik bele, jellemzően 23%-al magasabb a jövedelmük az átlagnál. Rendszeresen járnak szórakozni, szeretik a kulturális, gasztronómiai programokat, és évente legalább kétszer utaznak. Ennek oka, hogy körükben jellemzően magasabb az iskolázottság szintje, valamint a közösség közel 60% magasabb fizetéseket kínáló nagyvárosokban él. A nyitott és innovatív, trendkövető csoporton belül kiemelkedően magas a márkahűség aránya is, amely 68%-ot közelíti meg, mely nem mondható el más célcsoportra. Ezek mellett az LMBTQ közösség 89%-a aktív életmódot folytat, azaz rendszeresen sportolnak. 82%-uk követi a médiát, közösségi hálóként pedig a facebook-ot használják legtöbben. A piackutatást online mérték 150 országban, 45.000 válaszadóval.  Magyarországon 18-37 év közöttiek aktivitása volt a legnagyobb az online kérdőív kitöltése kapcsán.

A nemzetközi statisztikák és felmérések megállapításai Magyarországon is megállják a helyüket, ezt Márkus Éva, a Live Nation koncertszervező cég marketing- és PR-igazgatója is megerősítette. Saját tapasztalataik szerint megéri folyamatosan kommunikálni és jelen lenni a közösség életében, mert a számok azt mutatják, hogy 5x-6x nagyobb az átkattintási arány a meleg oldalakon elhelyezett hirdetéseken, mint akár a tematikus zenei oldalakon vagy az országos híroldalakon. A Live Nation itthon először a meleg ikonoknak számító előadókat hirdette közvetlenül a közösségnek, mint például Madonna vagy Kylie Minogue. Az első lépéseket követte aztán a felismerés, hogy a nemzetközi felmérések eredményeire itthon is lehet építeni, hiszen az LMBTQ csoport 23%-al többet költ koncertekre, fesztiválokra, ahol jellemzően a drágább jegyeket választják.

A magyar lakosság 60%-a úgy véli, hogy az LMBTQ embereknek ugyanolyan jogokkal kellene rendelkezniük, mint heteroszexuális társaiknak. Ahogy nő a közösség társadalmi elfogadottsága, a célcsoport fokozatosan felértékelődik. A Z generáció hozzáállása már sokkal elfogadóbb a LMBTQ közösséggel, 82%-ukat nem érdekli a nemi beállítottság. Fontos, hogy aki még nem tette, az felvállalja a másságát, hogy boldogabb és hosszabb életet élhessen.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.