Balatoni szervezetek reagáltak a tóparti vendéglátást ért kritikákra

Közös közleményt adott ki a Balaton Fejlesztési Tanács, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség és a tóparti vendéglátást képviselő Balatoni Kör a balatoni vendéglátással kapcsolatban megjelent negatív hírekre reagálva.

A balatoni régió szervezetei, a Balaton Fejlesztési Tanács, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség és a tóparti vendéglátást képviselő Balatoni Kör közös közleményben adnak választ a sajtóban megjelent negatív általánosításokra és sommás bírálatokra a balatoni vendéglátással kapcsolatban.

A kritika mellett kiemelik az egyre több helyen megtalálható megújult kínálat és a jó gyakorlatok bemutatásának fontosságát. Ezért is támogatják a Balatoni Kör által kezdeményezett Év Strandbüféje és Balaton Séfje díjakat, melyek hiánypótlónak tekinthetők, amennyiben megteremtik az eddig hiányzó szakmai elismerés fórumát, amivel a díjazottak nagyobb anyagi elismerése is elérhető. A díjakat először jövőre adják át, a zsűrit pedig a hazai vendéglátás legkiválóbb képviselőinek bevonásával alakítják ki.

Ugyanakkor a Balatoni Kör már idén díjazni fogja a nyár legjobb strandételét, az Év Beach Foodját. Májusban indított strandbisztró programjuk keretében keresik a helyi alapanyagok és hagyományok alapján készített legkreatívabb balatoni ételeket és desszerteket, vagy akár a kínálatot színesítő új nyári italokat, amire a határidő: augusztus 1.

A tóparti kínálatot gazdagító újdonságokat a hagyományteremtő módon idén elindított Balaton Napja strandnyitó pikniken mutatták be júniusban. Jövőre jóval több település részvételével ezáltal is sikeresebben szeretnék bemutatni a balatoni kínálat megújulását, mely a magasabb minőség terjedésével az ár- és bérszint szükséges emelkedését is szolgálhatja a balatoni vendéglátásban.

Jelentős áremelés nélkül a megoldás nyilván a szezon meghosszabbításában, pontosabban külön őszi, tavaszi, sőt: téli szezon kialakításában keresendő. Ezért a balatoni szervezetek kívánatosnak tartják az ilyen szezonnyújtó rendezvények, illetve a nyári szezonon túl nyitva tartó helyek kiemeltebb támogatását.

A Magyar Turizmus Zrt. állásfoglalása a közleménnyel kapcsolatban

A Magyar Turizmus Zrt. üdvözli a Balaton régió szervezeteinek azon törekvését, hogy felhívják a figyelmet az évről évre magasabb minőséget képviselő balatoni kínálat megújulására. A Társaság úgy véli: minden olyan, valóságalapot nélkülöző közlés, amely rontja a Balatonról alkotott pozitív képet, nemzetgazdasági szinten mérhető károkat okozhat, így kerülendő. A nyári pihenés során az is fontos tényező, hogy mennyire stabil az úti célul választott ország gazdasága, illetve mennyire biztonságos az ott-tartózkodás. Hazánkat és vele együtt a Balatont a kiemelkedően jó közbiztonság és az alacsony terrorfenyegetettség, valamint a gazdasági kiszámíthatóság vonzó úti céllá teszi mind a belföldi, mind a külföldi utazók körében. Mindemellett az átalakuló balatoni kínálat révén az év minden időszakában, mind a négy évszakban különleges programlehetőségeket kínál a Balaton.

A Balaton továbbra is az első számú belföldi úti célunk, népszerűsége töretlen. 2014-ben mind a vendégek, mind pedig a vendégéjszakák száma nőtt a Balatonnál. Összesen 6,4 millió vendégéjszakát regisztráltak tavaly a kereskedelmi és a magánszálláshelyek a Balatonnál. A magánszálláshelyeken közel 18%-kal nőtt a vendégek száma tavaly az előző évhez képest. Idén, május hónapban a KSH legfrissebb előzetes adatai szerint 2,2 %-os növekedés volt tapasztalható a kereskedelmi szálláshelyen eltöltött vendégéjszakák számában az előző év azonos időszakához képest.

Az elmúlt évek fejlesztéseinek és marketingjének köszönhetően a Balaton négy évszakos úti céllá vált, a gazdag balatoni bor és gasztrokultúrának köszönhetően egész évben elérhető programokkal várja a régió az aktív kikapcsolódás és a gasztronómia kedvelőit. A munkaerő szakképzettsége, illetve a munka iránti elkötelezettsége magas. Az elmúlt időszakban érezhetően nőtt az érintett munkakörök presztízse is.

A mai világban egyre fontosabbá válik a kiszámíthatóság és a biztonság. Magyarország, illetve a Balaton mindkét szempontból ideális választásnak tekinthető európai-, de világviszonylatban is. Hazánk gazdasága rendkívül stabil, a gazdasági növekedést tekintve az Európai Unió dobogós országai közé került. Magyarországon a turisták megfelelő biztonságérzettel pihenhetnek, ami szükséges ahhoz, hogy felhőtlen legyen a kikapcsolódás.

Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a Balaton Sound sajtóbejárásán hangsúlyozta: ami jó a Balatonnak, az jó Magyarországnak is. A Magyar Turizmus Zrt. létrehozott egy speciális microsite-ot az itthon.hu portál keretein belül. Itt olyan szabadidős tippeket, kevésbé ismert látnivalókat gyűjtött össze a társaság, ahová rossz idő esetén is érdemes ellátogatni. Az itthon.hu/balaton/tippek-borus-idore oldalon elérhető tippek a nyár folyamán folyamatosan frissülnek.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.