Bienerth Gusztáv a Magyar Úszó Szövetség elnöke

Bienerth Gusztáv turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztost választották meg vasárnap a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökévé.

A MÚSZ rendkívüli közgyűlésén végül egyedüli jelölt volt a posztra, ugyanis a másik két induló, Hornyák Viktor és Tóth István nem kapta meg a szükséges támogatást.

A 62 éves Bienerth - aki a 24 év után leköszönő Gyárfás Tamást váltja a poszton - korábban a Magyar Labdarúgó Szövetségnél és a Magyar Kézilabda Szövetségnél is dolgozott, jelenleg a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alelnöke, s turizmusért felelős kormánybiztos.

Az eredetileg 11 órára meghirdetett kezdés bő fél órát csúszott, ezt követően a 199-ből jelen lévő 148 szavazattal rendelkező küldött Sándor Eleket választotta meg levezető elnöknek.



Hornyák Viktor azzal kezdte, hogy programja 90 százalékban megegyezik Bienerth Gusztávéval. A Széles Sándor Úszó-nevelő Műhely vezetője hangsúlyozta, a jövőben az úszószövetségben a demokrácia, a transzparencia és az igazság lenne a három alapfeltétel.

Tóth István, a szentendrei úszóklub szakosztály-elnöke legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy legyen "nyugalmi állapot a Magyar Úszó Szövetségben". "Zűrzavar tapasztalható, de még nincs káosz" - mondta Tóth, aki szerint higgadtan, nyugodtan, de nagyon gyors döntésekkel kell csillapítani a hangulatot.

Ezután a küldöttek többséggel elfogadták, hogy titkos szavazás alapján állítanak jelöltet, illetve az elnöki poszt sorsa is így dől el. A jelöltlistára egyedül Bienerth Gusztáv került fel 128 szavazattal, Hornyák Viktor 41, Tóth István 44 szavazatot kapott, utóbbi kettő nem lépte át az 50+1 százalékos küszöböt.
Az elnökválasztáson 126-an szavaztak Bienerth Gusztávra.

"Sok teendőnk van, minden erőmmel azon leszek, hogy ezeket, valamint a világbajnokságot, Magyarország legnagyobb sporteseményét, sikerrel vegyük, hiszen a vb az olimpiai pályázat főpróbája. Dolgozni jöttem, remélem a magyar úszósport családja befogad. Biztos vagyok benne, hogy a vezetésemmel, a magyar úszószövetséggel az előttünk álló feladatokat sikeresen fogjuk teljesíteni." - nyilatkozott Bienerth Gusztáv megválasztása után.

Gyárfás Tamás távozásának előzménye, hogy november 21-én Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszó, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edző közös nyilatkozatban szólította fel Gyárfás Tamás elnököt és a szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye volt, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására".
Gyárfás Tamás november 30-án az MTI-n keresztül jelentette be, hogy lemond az elnöki pozícióról. A szövetség elnöksége később elfogadta döntését, ám megbízta feladatainak ellátásával a tisztújításig.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.