Bike, boat, Szentendre

2015. május 13-án rendezték meg a Cityrama utazási irodai és szállodai partnerei részvételével az iroda új kerékpáros túrájának bemutatóját. A túrára 23 fős társaság gyűlt össze. A Cityrama két vezetője, dr. Erdei Bálint és Szabó Krisztián fogadta a vállalkozó kedvűeket.

A kerékpárokat a Cityrama biztosította, 10 óra magasságában pedig a társaság már neki is nekivágott a kalandnak, és a Kossuth tér felé vette az irányt. A megújult térnél rövid tájékoztatást hallhattunk, majd tovább kerekeztünk.

A Margit hídon keresztül a Margitszigetre érvén a csapat kis pihenőt tartott. Kellemes tempóban haladtunk tovább a Margitsziget teljes hosszán, majd átkelve Óbudára, a Főtéren találtuk magunkat, ezután rövid fotószünet után elhaladtunk a mindenki által Esernyősök néven emlegetett Várakozók című szoborcsoport mellett.

Óbudát elhagyva aztán tovább Szentendre irányába. A Duna mentén haladva az Óbudai-szigetre nyíló panorámában gyönyörködhettünk. Aztán a program fontos szakaszához, a Római parthoz érkeztünk: a 10 kilométer hosszan elnyúló, közkedvelt pihenőhelyként ismert Római part büfék, szórakozóhelyek, bárok és éttermek sorát kínálja az idelátogatóknak. Itt hosszabb pihenő következett, az Orange Bike kerékpáros étteremnél jól esett a hideg frissítő.

A szünet után továbbállt a csapat, a Kossuth Lajos üdülőpart mentén kerekeztünk, a Szentendrei-Dunaág magasságában, nagyon kellemes, szép természeti környezetben, a Megyeri híd irányába haladtunk tovább, majd a Lupasziget közelében ismét pár perces pihenőt tartottunk. Ezen a részen már vadregényes, változatos terepen teljesítettük a következő kilométereket. Végül Szentendre következett, a túra végcélja. Az oda vezető Duna-parti kerékpárút igazán szép látnivalókat kínál az aktív kikapcsolódást kedvelők számára.

Szentendre belvárosába érve tovább tekertünk az Ady Endre utca irányába, ahol a 43-as szám alatt található Határcsárda szolgált a közös ebéd színhelyéül. A csárda szép környezetben, közvetlenül a folyóparton helyezkedik el, impozáns belső teremmel és kedves kültéri étkezőhelyiséggel rendelkezik.

13 óra magasságában, több mint 20 kilométerrel a hátunk mögött letettük alaposan meghajtott kerékpárjainkat, és asztalhoz ültünk. A menü bográcsgulyás és túrós csusza, mindkét fogás bőséges és igen ízletes volt. A pihentető ebéd után aztán elkészültek a csoportképek is, addigra már igazán jó hangulat alakult ki. A kellemes, napos időben jól esett a sütkérezés az étterem kerthelyiségében.

Kisvártatva indulás vissza a belvárosba, a hajóállomás közelében a társaság a bringákat letéve egyórás gyalogos városnézésre indult Erdei Bálint vezetésével, aki elsőként a kézműves fagylaltot kínáló, bájos Levendula fagyizóhoz invitált. A Fő téren található üzlet olyan ínyencségeket kínál, mint a levendula vagy éppen csipkebogyó fagyi. A közös séta folytatódott a Templom térre, ahonnan csodás kilátás nyílik a város macskaköves utcácskáira. Itt egyórás szabad program állt rendelkezésre, hogy a látogatók elmerülhessenek Szentendre hangulatában.

17 óra előtt nem sokkal mindenki felvitte biciklijét a menetrendszerinti kirándulóhajó fedélzetére. A hajó pontosan indult, a nap méltó lezárásaként kezdetét vette az egyórás édes semmittevés, nyugodt hajózás vissza a fővárosba. A Vigadó téren dokkolás után még egy kis erőpróba következett: irány a Cityrama irodája!

18 óra után végső búcsút véve jó szolgálatot tett drótszamarainktól, valamint a túra során végig nagy figyelmet tanúsító túravezetőktől a program véget ért.

Ez a program több ponton eltér a Cityrama Sightseeing Tours prospektusában leírtaktól. A félnapos sztenderd program minden csütörtökön és vasárnap indul, tapasztalt, több nyelven beszélő idegenvezetők közreműködésével. Bárki nekivághat, nem igényel különösebb felkészültséget, de természetesen mindenki saját felelősségére vesz részt rajta, a biztonságról pedig a szervezők is gondoskodnak. A program legnagyobb részén korszerű kerékpárutakon haladnak a résztvevők. Nincs minimális létszám, a kirándulások garantáltan elindulnak. Eltérés továbbá az ebéd helyszíne, az eredeti programban egy belvárosi lángosozás szerepel.

 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.