Borkultúra és festészet

Megújul a cserkeszőlői Szinyei Merse-kastély, a műemlékvédelem alatt álló épület felújítására 200 millió pályázati forrást nyert az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere csütörtökön az MTI-vel.

A polgármester elmondta: a kivitelezés a közeljövőben elkezdődik, a rendelkezésre álló korabeli felvételeket is figyelembe véve újul meg kívül-belül a kastély.     A jelenleg nem használt épületben a felújítás után a térség borkultúráját, az ahhoz kapcsolódó eszközöket, illetve Szinyei Merse Pál és családja életét, a festő munkásságát mutatják majd be - közölte.     

Szólt arról is, hogy a cserkeszőlői önkormányzat felvette a kapcsolatot a Szinyei Merse család tagjaival, továbbá a település testvérvárosi kapcsolatot ápol a szlovákiai Jernyével, ahol Szinyei Merse Pál élt. Hozzátette: a tervezett programok megszervezésében a Magyar Nemzeti Múzeum segítségére is számíthatnak.     

A polgármester kitért arra, hogy az önkormányzat vásárolt 12 hektár kastély körüli területet, ahol egyebek mellett szeretnének majd képzőművészeti tábort, és - a festő ismert Majális című festménye nyomán - országos, sőt akár nemzetközi hírű majálist is rendezni. A terveik között szerepel egy farm létesítése is gyermekeknek, ahol őshonos állatokat és kihalófélben levő szakmákat mutatnának be -jegyezte meg.     

A jelenleg üresen álló kastély előtt borospince található, amelyet az önkormányzat mintegy 18 millió forintból már felújított.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.