Budapesten is megteltek a szállodák a karácsonyi időszakra

A hónap második felére megtöltötték a külföldi turisták a fővárost, már nem kapható szabad szálláshely karácsony idejére - írta keddi számában a Magyar Nemzet, szakértőkre hivatkozva.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta, hogy december második felében már meghatározó arányban vannak jelen a külföldi vendégek a fővárosi turizmusban, amit a kereskedelemben is érzékelni lehet a mindennapi költekezések során, főként a belvárosi kerületekben lévő boltokban, bevásárlóközpontokban és különösen az adventi vásárokban, amelyek évek óta nagy vonzerővel bírnak a szezonális nemzetközi utazási kínálatban. Hozzátette, hogy a pihenésre érkező utasok mellett a környező országokból rendszeresen idelátogató bevásárlóturisták is nagyobb arányban vannak jelen a boltokban karácsony előtt.

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke kijelentette: "Megteltek a szálláshelyek Budapesten, ami így marad karácsony után, sőt január első felében is. Leginkább külföldiek a vendégek, de ahogy egész évben, decemberben is több magyar turistát fogadunk, mint a korábbi években". Hangoztatta: "Ahogy az a nyaraláskor is általában jellemző, az adventi időszak vendégei is az átlagosnál több pénzt költenek el Budapesten, de nem csak a szállodákban, hiszen egész nap járják a programokat, múzeumokat, fürdőket, és gyakran betérnek vendéglőkbe, kávézókba is".

Mint mondta, ebben az időszakban az európai vendégek vannak túlsúlyban Budapesten, és ahogy egész évben, decemberben is rengeteg német, osztrák, brit, spanyol, olasz, francia vendég jön, de jelentős számban érkeznek Ázsiából is.

Flesch Tamás közlése szerint karácsonyra jellemzően családostul foglalnak szobát a turisták. A két ünnep között vegyessé válik a látogatók összetétele, azonban a tévhittel ellentétben az úgynevezett bulituristák aránya még szilveszterkor sem éri el az összes külföldi vendég ötödét.

Forrás: MTI


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.