Csináljuk a fesztivált Magyarországon

Ahogyan Magyarország a gyógyvizek földje, ugyanúgy a fesztiváloké is. Egyre több turista egyre több fesztivál között válogathat és nincs könnyű dolga, hiszen évente 4500 rendezvény hívja magát fesztiválnak országszerte. A nemrég megjelent Fesztiválturizmus című, egyetemi oktatásban is használható szakkönyv szerzői elméletben és a gyakorlatban is körüljárják a színes témát.

Nem minden paprikáskrumpli-főző falunap érdemli meg a könyv címében szereplő elnevezést, mondta Márta István, az egyik tanulmány szerzője és a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke a Corvinus Egyetemen Jászberényi Melinda egyetemi docens, a kötet egyik szerkesztőjének vezetésével tartott könyvbemutatón. Az általa megálmodott és megvalósított kapolcsi Művészetek Völgye egyike a legismertebb kulturális fesztiváloknak Magyarországon. Mint elmondta, óriási igény volt egy ilyen összefoglaló jellegű könyvre a szakmában. Mindenkinek joga van fesztivált szervezni, de azért jó lenne tisztázni azt is, mit takar ez a fogalom elméletben és gyakorlatban. Ezt érzi a turisztikai szakma és maguk a fesztiválszervezők is. A Fesztivál Szövetség is pontosan azért jött létre – civil kezdeményezésként, 97 szakmai szövetség összefogásával –, hogy pontosan meghatározza a kritériumokat, amitől egy rendezvény fesztivál lehet. Az egyik feltételként említette a regisztrációs és minőségbiztosítási rendszer megvalósulását. Ilyen a rendezvények tematikus besorolhatósága is, mely szerint a tanulmánykötet négyféle fesztiváltípust különböztet meg: művészeti, közösségi, népművészeti és gasztrokulturális fesztiválokat.

Michalkó Gábor egyetemi tanár a könyv lektoraként szólt a fesztiválokkal kapcsolatos kutatási anyagok jelentőségéről, Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró pedig a nemzetközi fesztiválokról és a marketing fontosságáról beszélt. Hiszen a Loch Ness-i szörnyet sem látta még igazából senki, de turisztikai vonzereje mégis jelentős. Kiemelte a fesztiválhelyszínek történelmi és kulturális beágyazottságát, példának hozva a fertődi Eszterházi Vígasságok rendezvénysorozatát.

Bodnár Dorottya, a Forster Központ osztályvezetője a fesztiválok szociokulturális hatásait vizsgálta elméletben és gyakorlati esettanulmányokon keresztül. Sokan nem gondolnak rá – mondta –, hogy egy-egy eseti fesztiválhoz tartozó, drága infrastruktúra fenntartása és hasznosítása sokszor óriási terhet jelent a kisebb önkormányzatok számára. „Nem kell nagyban kezdeni.” Ezt bizony sokan megtanulták a nagyratörő tervek megvalósítása közben és után.

Persze, mint általában mindenben, itt is fontos szerepet játszik a pénz. A dolog egyik fontos eleme, hogy mi valósul meg állami támogatással. Ebből a szempontból bizony a minőségi követelmények megléte sokak érdekeit is sértheti. Persze vannak jó példák itthon és külföldön is, amelyek közül sokat bemutatnak a szerzők. A magyar gasztronómiai fesztiválok ausztriai szervezésének legfőbb tapasztalata, hogy mennyire fontos a jövedelemteremtő képesség és a helyi forgalom felpörgetése egy-egy fesztivál alkalmával. Erről igazán érdekes és szórakoztató történetekkel szolgált a Nemzeti Idegenforgalmi Ügynökség ausztriai vezetője, Kovács Balázs. A hazai történetek közül pedig Lobenwein Norbert mesélt sikereiről, aki a Volt Fesztivál és a Sziget megszületésénél és működésénél bábáskodott, és ezúttal társszerzőként írt tanulmányt a kötetbe.

A pódiumbeszélgetés végén Márta István úgy fogalmazott, egyedi arculat, kreativitás és minőség, valamint folyamatos marketing és kommunikáció a sikeres fesztiválok titka. Ebben Magyarország különösen jó adottságokkal és példákkal rendelkezik. A kötet elemzései és esettanulmányai nem csak tudományos ismereteket, száraz áttekintést, de izgalmas betekintést, színes élményt nyújtanak szervezőnek, szakembernek, sőt a fesztiválok iránt érdeklődőknek is.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.