Csökkenő kártyacsalás, növekvő adatlopás

Jelentősen csökkent a hazai bankkártyákhoz kötődő csalások száma és értéke is a második negyedévben, ami leginkább az erős ügyfélazonosításnak köszönhető.

Látványos javulást hozott az idei második negyedév az itthon kibocsátott bankkártyákhoz kapcsolódó visszaéléseknél – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss statisztikai adataiból. A jegybanki táblákhoz mellékelt tájékoztató szerint április és június között a hazai kibocsátású fizetési kártyákkal elkövetett visszaélések száma 13 ezer alatt, az okozott kár értéke pedig kevéssel 322 millió forint felett alakult:

a visszaélések száma 34, az okozott kár értéke pedig 17 százalékos csökkenést mutat 2020. második negyedévéhez viszonyítva. A jelentős javulás az MNB közleménye szerint elsősorban a már az online vásárlásoknál is alkalmazandó erős ügyfélhitelesítésnek köszönhető. Hasonló tendencia érvényesült a jegybank adatai szerint az elfogadói oldalon is, itt darabszámban közel 68, értékben pedig 71 százalékos a visszaesés.


Ami a részletesebb adatokat illeti, a kibocsátói oldalon történt visszaélések döntő része az internetes vásárlási tranzakciókhoz kötődik, hiszen az itt feltárt bő 11,3 ezer csalás 245,6 millió forintos kárt okozott.

Ezzel együtt a neten keresztül végrehajtott visszaélések száma és értéke is érezhetően csökkent a múlt év második negyedéhez képest: előbbinél 34,2 utóbbinál 28 százalékos visszaesést mutat a jegybanki statisztika.

A másik, említést érdemlő visszaélési forma az elveszett vagy ellopott bankkártyákkal végrehajtott csalásoké, amelyeknél a 782, kimutatott eset összesen 6,76 millió forintnyi kárt okozott.

Mindkét mutató jelentősen javult viszont 2020. azonos időszakához képest, hiszen akkor még 1084 káreseményt, és 11,7 millió forintos kárt regisztráltak.

Figyelemreméltó ugyanakkor, hogy az adathalászat és adatlopás módszerével történt visszaéléseknél több mint a duplájára, 56,6 millió forintra ugrott a kimutatott kár az egy évvel korábbihoz képest, még úgy is, hogy az azonosított esetek száma nagyjából a felére csökkent.

A bankkártyás visszaélések nyomán a kibocsátói oldalon leírt kár összege is látványosan, 26,3 százalékkal csökkent 2020. második negyedévéhez mérten, és így 414,17 millió forintot ért el. A leírt kár viselésénél viszont jelentősen módosultak a viszonyok az elfogadók (kereskedők) a kibocsátók (a bankok) és a kártyabirtokosok között, amelynek hátterében vélhetően szintén az erős ügyfélazonosítás bevezetése állhat. A kártyabirtokosok ugyanis a múlt év második negyedévi 9,5 százalék után most már a leírt kár 26,6 százalékát viselték, miközben a kibocsátói oldal részesedése 54,3-ről 36,4 százalékra esett vissza.

Forrás: Világgazdaság Online / Storeinsider.hu


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.