Diákok segítik a bűnmegelőzést a Balatonnál és Velencén

Hétfőtől augusztus 24-ig összesen 260 rendészeti fakultációs középiskolás diák segíti a rendőrök munkáját több dél-balatoni településen, bűnmegelőzési feladatokat ellátva, míg Velencén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói vesznek részt a szezonális bűnmegelőzési pont munkájában - közölték a csütörtöki megnyitó rendezvényeken.

A Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ siófoki megnyitóján Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke elmondta, a tanács nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a közrend, a közbiztonság kiegyensúlyozott legyen a turisztikai szezonban az idegenforgalom szempontjából frekventált helyeken, hiszen ez nemzetgazdasági érdek is egyben.

Nemcsak ideiglenes, hanem állandó bűnmegelőzési centrumok létrehozását is támogatják - tette hozzá. Az első ilyen nagy centrumot májusban adták át a fővárosban, és zajlik három, kisbuszba telepíthető mobil bűnmegelőzési centrum előkészítése, ezeknek abban lesz szerepük, hogy nagy tömegeket vonzó rendezvényeket biztonságosabbá tegyenek.

Lengyel Róbert (független), Siófok polgármestere arról beszélt, hogy a nyári bűnmegelőzési táboroknak már hagyományuk van a térségben, ezért természetes, hogy a diákok táboroztatását az idén is támogatja az önkormányzat. Kiemelte, ezeknek a táboroknak fontos szerepük van abban is, hogy népszerűsítik a rendőri hivatást a fiatalok körében.

Szijártó István, a Somogy megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese elmondta, a megyei bűnmegelőzési szolgálat kiemelt projektje a dél-balatoni szezonális bűnmegelőzési centrum. A mintegy 16 éves projekt a kormány, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a Somogy Megyei Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Alapítvány és az érintett önkormányzatok összefogásáról szól.

260 diák a Balatonnál

Az idén Balatonlellén, Siófokon, Balatonföldváron és Balatonszárszón 200 táborozó, Fonyódon és Marcaliban további 60 helyi középiskolás diák lát el járőrszolgálatot a nyár végéig, váltott csoportokban, rendőri irányítás mellett, "Bűnmegelőzés" feliratú pólókban, főként strandokon, belvárosokban, parkolókban.

Az elmúlt években nagy szerepük volt a strandlopások visszaszorításában, eltűnt gyerekek megtalálásában, gépkocsilopások megakadályozásában. A jövőben célszerű lenne a program kiterjesztése, minél több önkormányzat, iskola bevonásával - hangsúlyozta Szijártó István.

Király Richárd siófoki rendőrkapitány arról számolt be, hogy július elsején az ígéreteknek megfelelően megérkezett a nyári szezon biztosítására a rendőri erősítés Siófokra, megduplázva a helyi rendőri állományt. A készenléti rendőrség és egyéb megerősítő erők teljes létszámban "bemálháztak", és megkezdték a szolgálatot - tette hozzá.

Bűnmegelőzési pont nyílt Velencén

Velencén is szezonális bűnmegelőzési pont nyílt, amellyel kapcsolatban Kiss Z. Edward, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön kifejtette: kezdeményezésük nem újdonság, hiszen már tavaly is üzemelt hasonló, de az a gárdonyi vízirendőrőrsön működött, amely kevésbé volt elérhető az emberek számára.

A Velence korzón a szezon végéig üzemelő bűnmegelőzési miniközpontban folyamatos váltásban, hatfős csoportokban, hivatásos rendőr irányítása mellett látnak el szolgálatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói.

A szóvivő kiemelte: a fő cél a rendőri jelenlét kiegészítése, megerősítése a tóparton, amit a fiatalok gyalogosan vagy kerékpáros járőrszolgálat keretében látnak el. Cél még a bűnmegelőzés mellett az is, hogy a bajba jutott turistáknak segítséget nyújtsanak.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.