Divat és turizmus

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2017. december 5-én a divatipar területén újító gondolkodású, a maga területén úttörő jelentőségű rendezvényt tartott a Budapest Music Centerben. A #hellodivat Divatipari Stratégiai Nap célja az volt, hogy a divatszakma hazai képviselőivel közösen alapozzák meg egy átfogó, a magyar divatipar minden területét érintő Stratégia létrejöttét.

Az egész napos konferencia a divatipar négy alappillére – az oktatás, a stratéga, a gyártás és a kereskedelem – legfőbb kérdéseit, trendjeit és kihívásait tárta fel panelbeszélgetésekben, melyek segítségével az MTÜ a stratégiaalkotásban a szakmai szereplők észrevételeit is felhasználja.

A rendezvény háziasszonya Epres Panni volt. Az előadók között olyan szakemberek szerepeltek, mint Lászlóffy Vivien, az AÉRON ügyvezető igazgatója; Abodi Dóra, az ABODI tervezője és art directora; Tomcsányi Dóri divattervező; Koós Pál, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design Intézetének igazgatója; Tömpe Lia, a Mod’Art International Hungary főigazgatója; Szabó Edit, a Széchenyi Tőkealap-Kezelő Zrt. szakembere; valamint Gém Péter, a DORKO ügyvezető igazgatója.

A Magyar Turisztikai Ügynökség Divatipari Marketing Igazgatósága jelenleg a magyar divatipar 5 éves stratégiáján dolgozik, amely nem lehet teljes a hazai szakma aktuális szereplőinek bevonása nélkül, hiszen nincs annál értékesebb, mint a tapasztalatok megosztása – hangsúlyozta Bata-Jakab Zsófia, az MTÜ igazgatója. A #hellodivat Divatipari Stratégiai Nap nem titkolt célja, hogy a vitaindító beszélgetések tanulságait levonva fogalmazzák meg a hazai divatipar alapjait meghatározó új, stratégiai alapelveket.

A panelbeszélgetések résztvevői egyetértettek abban, hogy a stratégiaalkotás elengedhetetlen, mert ez biztosítja azt a sikerhez segítő keretet, amit a piac igényei határoznak meg. A divatnak reagálnia kell a piac változásaira úgy, hogy közben a márkáknak meg kell őriznie a víziójukat, az identitásukat. Az egyensúly megtalálásához jelentős a piaci szereplők igénye egy egységes, határozott keretrendszer létrehozására is – hangzott el a beszélgetéseken.

Az oktatásról külön panelbeszélgetést szerveztek, amelynek előadói elmondták: a divatiskolák általános problémája, hogy a végzett diákok tandíjra szánt összege ritkán térül meg, nehéz itthon elhelyezkedni a szakmában. A béremelés szükségessége mellett lényeges a szabászat, a varrás presztízsének emelése is. Erre már a képzés során is nagy hangsúlyt kell fektetni a jövőben, mert jelenleg szinte minden fiatalt kizárólag a divattervezés területe vonz.

A gyártás szerepéről szóló vita résztvevői ennek kapcsán példaként említették a Fashion Revolution-mozgalmat, amelynek résztvevői 2014-től kezdve a világ több mint száz országában dolgoznak az ipar transzparenciáján úgy, hogy megmutatják a nyilvánosságnak, kik vesznek részt a ruhák készítésében.

Az utolsó panelbeszélgetés a kereskedelem szerepéről szólt: felmerült, hogy a szakemberek megtartása érdekében fontos lenne, hogy a magyar márkák kapjanak kedvezőbb feltételeket a kereskedelemben és az adózás területén, mint a nemzetközi márkák, hogy előnyösebb legyen számukra a versenyhelyzet.

Azzal, hogy az MTÜ-n belül kapott helyet a Divatipari Marketing Igazgatóság, az Ügynökség ezzel a nemzetközi gyakorlatot követi, hiszen a divat turisztikai attrakcióként való értelmezése más országokban már megvalósult. Felismerve a tendenciát, hogy az emberek utazási motivációiban az ismeretszerzés mellett egyre inkább a kikapcsolódás, az élményszerzés dominál, és turistaként szívesen ismerkednek meg egy-egy ország művészetével, életstílusával, elérkezett annak az ideje, hogy Magyarország is felmutassa, milyen színes és vonzó a divatszcénája. A divatipar által előállított magas minőségű termékek révén is színesíthető és bővíthető a Magyarországról alkotott kép, aminek köszönhetően hazánk friss, fiatalos és modern prémium márkaként mutatható be.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.