Duna átúszás szombaton Paksnál

Paksról rajtol az Open Water Tournament (OWT) második versenye: közel ezer nevezőnek nyílik egyedülálló lehetősége arra, hogy a Dunán leússza a 7 illetve 15 kilométeres távot.

A sportolni vágyók a sodrás mentén haladnak majd és Uszódnál, valamint Kalocsánál fejezik be az úszást. Az indulásnál Risztov Éva, olimpiai bajnok úszó buzdítja a versenyzőket.

 

A Duna nem versenyszerű átúszására idén már 26. alkalommal kerül sor. A start helyszíne a Paksi Víziszínpad lesz, az indulókat Risztov Éva buzdítja majd. A verseny végeztével az úszókat buszok szállítják vissza a kiindulási ponthoz, ekkor kerül sor a díjátadóra.

„Magyarország a vizek országa, rengeteg változatos lehetőségünk mutatkozik arra, hogy a nyílt vizeken is hódoljunk az úszás iránti szenvedélyünknek. Az Open Water Tournament három különböző környezetben nyújt lehetőséget a közösségi sportolásra, az ország felfedezésére. A paksi verseny igazi kuriózum, hiszen a Dunát hódíthatjuk meg. A sodrás megkönnyíti majd kicsit az úszók dolgát”, mondta Mezős Balázs főszervező.

Az OWT célja az, hogy összekösse a turizmust a nyíltvízi úszással és professzionális körülményeket biztosítson – nemcsak profiknak. Az első versenyt június végén tartották a Balatonnál a fűzfői öbölben, augusztus 21-én pedig a gyékényesi búvártóban próbálhatják ki magukat a profik és az amatőrök.

Forrás: Turizmus Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.