Eger került az élre az idegenforgalmi adóbevételben

Egy friss elemzés szerint a megyeszékhelyi és a megyei jogú városok közül tavaly Egerben szedték be a legtöbb idegenforgalmi adót – mondta a Turizmus Online-nak Korsós László, a hevesi megyeszékhely polgármesteri hivatalának adóiroda-vezetője.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Eger gazdaságában a turizmus meghatározó, annak ellenére, hogy a helyi adókból mindössze négy százalékkal részesül az idegenforgalmi adó. A bevételhez ugyanis 71 százalékkal az iparűzési, 25 százalékkal pedig a vagyontípusú adók járulnak hozzá.

A második Sopron, harmadik Miskolc

Az említett négy százalék azonban nagyon fontos a település életében, mert tavaly Eger élre került a megyeszékhelyi, illetve a megyei jogú városok közül, hiszen a turistáktól befolyt idegenforgalmi adóbevétel 2014-ben 178,4 millió forinttal növelte a város költségvetését. Ez volt eddig a legtöbb az önkormányzat életében. Ugyanakkor 480 ezer vendégéjszakát töltöttek a turisták a hevesi megyeszékhelyen, ami 70 ezerrel haladta meg a 2013-as évit.

A rangsorban második lett Sopron közel 164 millió, a harmadik Miskolc több mint 149 millió, a negyedik Szeged 123 millió és az ötödik Győr 82 millió forintos idegenforgalmi adóbevétellel. Az elemzés szerint 2012-höz képest igen jelentős növekedést ért el Eger és Miskolc is a bevételeivel. Mindez azzal is magyarázható, hogy például Egerben az elmúlt három évben nem emelkedett az idegenforgalmi adó mértéke. Így tavaly a bevallott adóköteles vendégéjszakák száma is több mint ötvenezer nappal nőtt.

A pénzt városszépítésére és marketingre költik

Korsós László arról is tájékoztatott, hogy a beszedett adót és emellett az ezzel összefüggésben kapott állami támogatást az önkormányzat – az elmúlt évekhez hasonlóan – a turizmus további fejlesztésére, Eger szépítésére és marketingtevékenységre fordítja. A közgyűlés döntése alapján idén sem változik az idegenforgalmi adó mértéke a hevesi megyeszékhelyen. A 2015-ös terveket figyelembe véve arra törekszenek, hogy idén is elérjék a tavalyi kiemelkedően magas vendégéjszakák számát a városban. A szakemberek véleménye szerint Egert változatlanul azok a turisták kedvelik, akik közül legtöbben a hétvégeken látogatnak a településre és annak a szálláshelyeire. Szeretik a kiemelt – ma már országos jelentőségű – rendezvényeket, így például a Bikavérfesztivált, amelynek jelentős hagyományai vannak. Emellett pedig zenés fesztiválokra is szívesen jönnek, amelyek az utóbbi években fontos szerepet töltenek be az egri programok között.

Kedveltek a három- és a négycsillagos hotelek

A megújult belváros, illetve a felújítás alatt levő történelmi emlékhely a vár a következő években még jobban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy több érdeklődő turistát fogadhassanak a városban. Azt is megtudtuk, hogy Egerben sokan élnek az idegenforgalomból. Tavaly háromszáz szálláshely működött, de a vendégéjszakák legjelentősebb részét az érkezők a három- és négycsillagos szállodákban töltötték. Az adatok szerint a komfortos hotelekben az éjszakák 64,3 százalékához az azokban megszállt vendégek járultak hozzá.


Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.
Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont

Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont 

Esztergom minden korábbinál színesebb rendezvényszezont nyit az idei évben.
Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón

Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón 

A fesztivál során immár negyedszerre osztották ki a rangos NEB díjakat, amelyek innovatív és fenntartható európai projekteket díjaznak

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.