Egészségturisztikai konferencia Zalaegerszegen

Március 3-án tartják a VI. Zalaegerszegi Nemzetközi Egészségturizmus Konferenciát. A rendezvény célja az oktatók és a kutatók tudományos eredményeinek megismertetése.

Mint ezzel kapcsolatos közleményükben szerepel, a konferencia lehetőséget nyújt tapasztalat- és eszmecserére, a kutatói munkával kapcsolatos új ötletek merítésére, kapcsolatteremtésre, valamint az előadások közzétételére.

 

Program:

10:00-10:15 Megnyitók Prof. dr. Boncz Imre kapcsolati dékánhelyettes, PTE Egészségtudományi Kar Vigh László országgyűlési képviselő Dr. Mészáros Zsolt Magyarország kenyai nagykövete Balaicz Zoltán polgármester, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Dr. habil Gasztonyi Beáta főigazgató, Zala Megyei Szent Rafael Kórház

10:15 – 11:45 Plenáris előadások

Gyógyhelyek a kelet-erdélyi turizmusban dr. Horváth Alpár, PhD egyetemi adjunktus, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Gyergyószentmiklós

Turizmus aktuális kihívásai 2023-ban Bődi Ivett, turizmus stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettes, Magyar Turisztikai Ügynökség

Van-e jövője a gyógyturizmusnak Gyulán? Kun Miklós ügyvezető igazgató, dr. Zahorán Ágnes fürdőorvos, Gyulai Várfürdő Kft. Zárszó Prof. dr. Boncz Imre, intézetigazgató, PTE Egészségtudományi Kar, Egészségbiztosítási Intézet

12:30 – Szekcióülések

A konferencián való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Helyszín: MS TEAMS

A csatlakozási linkek ITT elérhetőek.

Forrás: Turizmus Online


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.