Egyre többen vásárolnak szálláshelynek belvárosi lakásokat

Az internetes szálláshely-szolgáltatás terjedése felpörgette a lakáspiacot Budapest belvárosában, a forgalom egy év alatt 40 százalékkal, míg az árak ötödével emelkedtek az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat adatai szerint.

Összegzésük szerint leginkább a 40-60 négyzetméter körüli lakásokat keresik bérbeadási célra a belvárosban. Az egyik vevőcsoport a vásárlással a bulizó fiatalokat célozza meg, akik leginkább a Kazinczy utca, Király utca, Gozsdu udvar körüli területen keresnek lakást. A másik szegmensbe tartozók főként a turisztikailag kiemelt területek közelében keresnek lakásokat, a "nem bulizó" turistákra alapozva.

Jellemzően felújítandó lakásokat keresnek, hiszen a bérbeadáshoz általában átalakítás, felújítás szükséges, amit ésszerűbb egy felújítandó lakáson elvégezni - tették hozzá.

Van, aki több lakásba is beruház

Az OC tapasztalatai szerint a vevők nagyobb része egy lakást vesz, bár szép számmal vannak azok is, akik egynél több lakást vásárolnak bérbeadási célra. Az sem ritka, hogy egyszerre csak egy lakást vesz valaki, majd ahogy látja, hogy működik az elképzelése, pár hónapon belül visszatér és egy újabb lakást vesz ilyen célra.

Néhány jellemző ár a bérbeadásra vásárolt, kisebb méretű ingatlanokra: a VI. kerületi diplomata negyedben, az Andrássy úton egy használt 38 négyzetméteres téglalakás, átlagos állapotban, 18 millió forintba kerül. Az V. kerületi Váci utcában pedig egy 56 négyzetméteres, felújítandó használt téglalakás ára 40,5 millió forint. A már említett "bulinegyedben", a VII. kerületi Síp utcában egy felújítandó, 63 négyzetméteres használt téglalakásért 19,5 millió forintot fizetett a vevő.



20%-os áremelkedés

A használt téglalakásoknál 20 százalék körüli áremelkedés tapasztalható az idei első félévben, az egy évvel korábbihoz viszonyítva viszonyítva, míg a kereslet 40 százalékkal növekedett - írták.

Déry Attila, az OC vezető elemzője elmondta, hogy tavaly az első félévben Budapesten 17 ezer használt lakás cserélt gazdát, ebből 2200 jutott a belvárosra, vagyis az V.-VI.-VII. kerületre. Idén az első félévben mind a teljes, mind pedig a belvárosi forgalom 40 százalékkal haladta meg a múlt évit.

Akcióban a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közölte: a hivatal országosan július 1-jén indította a nyári ellenőrzéssorozatát, amely többek között az online szálláshely-hirdetésekre is kiterjed.

A NAV tájékoztatása szerint az online szállásportálokon keresztül lakásukat bérbeadó tulajdonosok tevékenysége egyéb szálláshely-szolgáltatásnak minősül, amely engedélyhez kötött és csak adószámmal lehet végezni. Ehhez a NAV-hoz történő bejelentkezést megelőzően az adott település jegyzőjétől szálláshely-üzemeltetési engedélyt kell beszerezni.

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatást általános forgalmi adó terheli, az alkalmazandó adómérték 18 százalék. Azonban nem kell feltétlenül áfát fizetni, mivel a jogszabály az adóalanyok részére lehetőséget biztosít 6 millió forintig alanyi adómentesség választására. Ez az összeg éves szinten értendő, amennyiben valaki a tevékenységet év közben kezdi, úgy a 6 millió forintra vonatkozó feltételnek időarányosan kell megfelelni.

A fizető-vendéglátó tevékenységet folytató adózó - aki nem egyéni vállalkozóként egyéb szálláshely-szolgáltatási tevékenységként biztosít szálláshelyet az adóévben ugyanannak a személynek 90 napot meg nem haladó időtartamra - az önálló tevékenységből származó jövedelem megállapítása helyett tételes átalányadózást is választhat, ha a tevékenységet a tulajdonában vagy haszonélvezetében lévő lakásban vagy üdülőházban folytatja. Az adó éves összege szobánként 32 ezer forint.

A NAV a szolgáltatást nyújtókat "próbavásárlással" ellenőrzi. Aki nyugtát, számlát nem ad 1 millió forintig terjedő bírságra, aki engedély nélkül végzi a tevékenységét további vizsgálatokra és bírságra is számíthat.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.