Élménytérrel gazdagodhat a 60 éves Mátra Múzeum

Kettős évfordulót ünnepel az idén a gyöngyösi Mátra Múzeum. A 130 évvel ezelőtti kezdeteket, valamint a 60 évvel ezelőtti újranyitást idézik fel a mátraaljai város neves intézményében. Ez ma már a Magyar Természettudományi Múzeum részeként működik és egyben Gyöngyös kiemelkedő turisztikai attrakciója is.

A múzeum jelentős történeti múltra tekint vissza. Még 1887-ben Hanák Kolos (1851-1923) ügyvéd, a Mátra turizmusának "atyja" kezdeményezte, hogy hozzanak létre városi múzeumot Gyöngyösön.

Ez valóra is vált, miután a gyűjtemény az 1917-es tűzvészig a régi gimnázium - ma zeneiskola - egyik termében állították ki. Mindez néprajzi-, természettudományi részeket, valamint az egykori gyöngyösi városi életmódhoz kapcsolódott tárgyakat tartalmazott. A tűzvészben viszont ezek egy része tönkrement. 

Mamut csontváz az intézmény jelképe

Azután az 1930-as években újra működött városi múzeum a Mátraalján, amely az egyházi gyűjteményhez kapcsolódott, de a II. világháború alatt elpusztult. Az 1950-es években a gyöngyösi járás akkori vezetése kezdeményezte, hogy ismét nyissanak múzeumot a városban.

Ennek megszervezésével Nagy Gyula, gyöngyössolymosi iskolaigazgatót bízták meg, aki 1957-től - az újranyitástól - az intézmény vezetője lett. A múzeum a térség történetét, néprajzát, régészeti emlékeit mutatta be, a folyamatos gyűjtések eredményeként.

Az 1970-es évektől egyre nagyobb teret kaptak a természettudományos kutatások és bemutatások. Elsősorban Gyöngyös- és a Mátra környékén gyűjtöttek, de az intézmény részt vett a Mátra-Cserhát kutatásban is. Ezt követően több országosan is kiemelkedő kiállítást szerveztek. A Mátraderecskén talált mamut csontvázat, az intézmény jelképévé tették meg.

1984-ben, amikor Gyöngyös a létrejöttének 650. évfordulóját ünnepelte, a város évszázadait reprezentáló tárlattal vonzották az érdeklődőket. Ezt a kiállítást az 1990-es években már modern múzeumi eszközökkel újra bemutatták.

Aztán a 2000-res években teljesen felújították a múzeum épületét és új, korszerű természettudományos pavilont is létrehoztak. Időközben az intézmény kertje is megújult, ahol pihenő padokat helyeztek el, sőt egy kisebb halastavat is létesítettek. Ez a hely ma sok családnak és gyereknek nyújt élményt.

Egy parányi jégkorszakot elevenítenek meg

- Nagyon hasznos és eredményes hat évtizedet élt meg a Mátra Múzeum - mondta Báryné dr. Gál Edit (PhD) igazgató. - Az elmúlt hatvan évben több százezer magyar- és külföldi látogató fordult meg nálunk. 1990-ben például 200 ezren keresték fel az intézményt, főleg fiatalok, iskolások, akik a Mátrába kirándultak.

A munkatársaink pedig európai hírű természettudományos kutatásokkal gazdagították a szakmát. Ma már viszont a tudás átadását is nagyon fontosnak tartják a gyöngyösi szakemberek. Így előtérbe kerültek a múzeumpedagógiai foglalkozások.

Ezek történelmi, művészettörténeti és természettudományos ismereteket közvetítenek az érdeklődőknek. Azt is megtudtuk, hogy az intézmény jövője biztosított. Erre utal az a közel 300 millió forintos pályázati támogatás, amelyet nemrég nyertek el egy élménytér létrehozására. Ebből a pénzből az őslény- és az ásványtani kiállításukat alakítják át a legkorszerűbb eszközöket felhasználva.

Az a céljuk, hogy a következő időszakban még több fiatal ismerhesse meg ezt a tudományterületet. Azt tervezik, hogy a fejlesztéssel egy parányi jégkorszakot elevenítenek majd meg. Mindez kiállítás és egyben interaktív foglalkoztatóhely is lesz, várhatóan 2018 végére készül el. 

A jeles napokhoz is kapcsolnak programokat

Emellett a gyöngyösi önkormányzat is évente 20-30 millió forinttal támogatja a múzeum munkáját. Elsősorban a pedagógiai foglalkozásokat tartják fontosnak, azért, hogy már az óvodások is minél nagyobb számban vehessenek részt ezeken a látványos eseményeken.

De az éves jeles napokhoz kapcsolódva is szerveznek különböző programokat, amelyekre a családokat és más érdeklődőket is várnak.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.