Előtérben a környezetbarát közlekedés

Akik a környezetbarát közlekedési módokat választják, sokat tesznek egy jobban működő, fenntartható, egészséges városi környezetért, gyermekeik és önmaguk jövőjéért - mutatott rá a nemzeti fejlesztési miniszter kedden Budapesten az Európai Mobilitási Hét magyarországi nyitórendezvényén.

Seszták Miklós - a szeptember 16-22. között sorra kerülő eseménysorozattal összefüggésben - arról beszélt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) azért koordinálja az Európai Mobilitási Hét belföldi programjait, mivel hozzá kíván járulni a magyar emberek szemléletformálásához, a közlekedési szokások környezetbarát átalakításához.

Emlékeztetett: fontos a fejlesztési tárca számára az is, hogy az önkormányzatok minél nagyobb számban vegyenek részt az eseménysorozat programjaiban, ezzel ösztönözve a fenntartható közlekedési intézkedések bevezetését a magyar településeken. Az Európai Mobilitási Hét rendezvényei arra szeretnék ráirányítani a figyelmet, hogy az év minden napján érdemes tenni a környezetbarát közlekedés térnyeréséért.



A személyautóval való közlekedés csökkentése mellett Seszták Miklós - egy angol felmérést idézve - azzal érvelt, hogy a kerékpárral közlekedőknek, a közösségi közlekedést használóknak, de még a gyalogosoknak is jobb volt a közérzetük, mint a személyautót használóknak.

A miniszter közölte: a környezetbarát közlekedési módok ösztönzése az elmúlt négy évben és a mostani kormányzati ciklusban is fontos cél. Ezért kívánja azokat a területeket fejleszteni a kormány, amelyek ezt a célkitűzést szolgálják. Példaként említette, hogy megszületett a közösségi közlekedés új szabályozási keretrendszere; megkezdődött a közösségi közlekedési szolgáltatók szervezeti átalakítása; ismertté váltak a MÁV Csoport modernizációs tervei; emellett megkezdődött a Volán-társaságok hét regionális társaságba történő integrációja is. A korszerűsítési programok eredményeként javul a társaságok működőképessége, továbbá emelkedik a szolgáltatások színvonala is.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere többek között arról beszélt - II. János Pál pápát idézve -, hogy a nemzet csak akkor reménykedhet a jobb jövőben, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a közjóért. Példaként hozta, hogy az Európai Mobilitási Hét egy autómentes nap franciaországi megszervezéséből növekedett a mostani, európai kontinenst átfogó eseménysorozattá. A magyar fővárosban 2002 óta szervezik meg a rendezvénysorozatot.

A főpolgármester hangsúlyozta: "nem az autósokkal kell kitolni", hanem megfelelő alternatívákat kell bemutatni, hogy az emberek letéve autóikat kedvet kapjanak a környezetbarát, alternatív közlekedési formák igénybevételéhez, gyakorlásához. Példaként hozta, hogy a fővárosban már több, mint félezer autóbuszt cseréltek ki korszerű alacsonypadlós, alacsony környezeti terhelésű, korszerű járműre. Továbbá megkezdte működését 76 gyűjtőállomással és 1100 kerékpárral a Mol-Bubi-rendszer.

A két vezérszónokot követők - Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója - szintén a környezetkímélő, alternatív közlekedés előnyeiről beszélt.

Forrás: MTI


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.