Emléktáblát kap Gundel János, a neves vendéglős dinasztia alapítója

Gundel János halálának 100. évfordulója alkalmából emléktáblát avatnak - jelentették be az avatást megelőző sajtótájékoztatón május 31-én a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete, a Gundel család és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum összefogásával megalakult emlékbizottság több hónapos munkájának köszönhetően június 8-án az Akadémia utca 1-es számú ház falára kerül az emléktábla.

Ebben az épületben, a XIX. század második felében működött az István Főherceg Szálloda, melyet 1889-1904 között bérelt Gundel János, s a főváros egyik legnevesebb éttermét üzemeltette. Az emléktábla készítésének, az eljárásnak és a kihelyezésnek a költségeit támogatói felajánlásokból biztosították.

Mivel az emléktáblán nem tudták minden adományozó nevét feltüntetni, ezért a sajtótájékoztatón a jótékonykodók nevét feltüntető emléklapot adott át Jakabffy László (MVI), a hazai vendéglátás meghatározó alakja Kiss Imrének, a múzeum vezetőjének, hogy azt helyezze el a múzeumban.

Arra a kérdésre, hogy miért nem a kerek évfordulón kerül sor a tábla avatására, Bíró Bernadett szakmai titkár (MVI) elmondta, hogy négy szervezettől kellett engedélyt kérniük, köztük a műemlékvédelemtől, és ez nagyon elhúzta az időt.

Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete vezetője szerint Gundel János Az "ősvendéglős" alaptípusát jelenítette meg, aki úgy fogadta éttermében a fizető fogyasztóit, mint szívesen látott kedves vendégeket, akiknek jóvoltáról nem üzleti és anyagi haszonszerzés volt gondoskodni, hanem magyaros vendégszeretet. Az MVI elődjének, a Szállodások és Vendéglősök Ipartársulatának 35 éven át töltötte be elnöki posztját Gundel János, majd örökös díszelnökké választották. A magyar konyha megreformálása mellett - a zsíros és erősen fűszeres konyháját finomította - világhírűvé is tette azt, s nevéhez fűződik többek között a vendéglátós szakképzés elindítása is.

A tájékoztatón Gundel János, a dinasztia megalapítójának dédunokája elevenítette fel a nagy vendéglős életének állomásait, megjegyezve: „német gazdasági bevándorló volt, és magyarként halt meg Budapesten”. A mérleg 150 év, 5 generáció a vendéglátásban – tette hozzá.

Gundel János (Ansbach, 1844. március 3. – Budapest, 1915. dec. 28.)

A bajorországi Ansbachban született Gundel János 13 éves korában érkezett Magyarországra, azzal a szándékkal, hogy megtanulja a vendéglátás és a szálloda szakmát.

Már 18 éves korában főpincér lesz, majd 1869-ban elveszi a tulajdonos unokahúgát, Kommer Annát és ugyanebben az évben megveszi a Király utcai Bécsi Sörházat. Következett a Virágbokor vendéglő, mai József Nádor tér 1-ben, 1875-ben megveszi és bérbe adja az Erzsébet Királyné Szállodát.

1889-től 1904-ig az István Főherczeg Szállodát bérelte, itt hozta létre 1894-ben a híres Mikszáth - szobát, ahol többször volt vacsoravendége Tisza Kálmán és Jókai Mór. A Gundel vendéglők a bécsi szeletüknek és a csapolt osztrák sörüknek köszönhetően nagyon kedveltek voltak.

Gundel Jánost 1876-ban a Vendéglősök és Szállodások Ipartársulásának elnökévé, 1882-ban városatyává választották, 1885-ben pedig a Ferenc József rend lovagkeresztjét kapta. Több nyelven beszél és ír: német, magyar, francia, olasz és angol.

Gundel János kreációja a Palócleves, mely zöldbabos ürüleves tejföllel habarva, és bőven kaporral ízesítve, amit Mikszáth Kálmán, a „nagy palóc” tiszteletére alkotott. Mikszáth Kálmán azt kérte, hogy Gundel olyan levessel lepje meg, amilyet még sosem evett.

„...Gundel János az ősvendéglős alaptípusa. Úgy vezette dolgait, mintha nem is fizető fogyasztókat fogadna helyiségeiben, hanem szívesen látott kedves vendégeket, akiknek jóvoltáról gondoskodni nem üzlet, hanem magyaros vendégszeretet...” - írta róla Mikszáth.

1915. december 28-án 71 éves korában hunyt el Gundel János, a 19. század leghíresebb vendéglőse.




Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.