Észak-magyarországi utazás a zsidó örökségbe

Több települést érintő, a zsidó kulturális örökségi helyszíneket bemutató Észak-magyarországi zarándokutat valósított meg EU-s pályázati forrásból az EMIH, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség.

Az "Utazás a zsidó örökségbe Észak-Magyarországon" elnevezésű projekt a zsidó vallási és kulturális örökség mentén az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP-2.1.1/B-12-2012- 0031) keretében valósult meg 2014. augusztus 13. és 2015. szeptember 30. között, mintegy 459.647.565-Ft összegű uniós támogatásból.

A program keretében Mádon és Olaszliszkán történt turisztikai és kulturális fejlesztés, valamint több zsidó kulturális hagyatékkal rendelkező hegyaljai települést csatoltak a túraútvonalba.

A kulturális értékteremtési és ismeretterjesztési céllal megvalósuló projekt elsősorban a Bodrogkeresztúr – Mád – Olaszliszka útvonalon fellelhető zsidó kulturális örökségi helyszíneket és emlékhelyeket – zsinagógák, rabbiházak, temetők, csodarabbik sírjaival – mutatja majd be korszerű, XXI. századi kommunikációs eszközökkel és informatív tartalommal.

A helyszínek egyaránt nyitva állnak mind a vallásos, illetve kegyeleti céllal idelátogatók, mind a kulturálisan nyitott, érdeklődő magánszemélyek, valamint iskolai és turistacsoportok számára is.

A zarándokút számos előnnyel bír a régió számára, mivel a projekt következtében igazi XXI. századi kulturális attrakcióval gazdagodott az észak-magyarországi régió, amely egyértelműen növeli a térség kulturális vonzerejét. A projekt új munkahelyeket is teremt, a megnövekedő vendégforgalomnak köszönhetően pedig várhatóan emelkedik majd a projekthez kapcsolódó térségi szolgáltatók turizmusból származó bevétele is.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.