Európa legnagyobb légitársaságainak döntéshozói a budapesti légügyi konferencián

Európa legnagyobb légitársaságainak döntéshozói, illetve Közép-Kelet-Európa legjelentősebb repülőtereinek vezetői, légügyi szakemberei találkoznak szeptember 3-án és 4-én Budapesten a CEE Aviation Konferencia keretein belül.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, szeptemberben jelentős légügyi konferencia érkezik Budapestre. Most újabb részletek érkeztek az eseménnyel kapcsolatban.

A légügyi szakkonferencia központi témája a legújabb, légi szektorral kapcsolatos trendek és legfrissebb iparági újítások bemutatása. A konferencia kiemelten foglalkozik a globális és közép-kelet-európai regionális légitársaságok és repülőterek fejlődési stratégiáinak és modelljeinek elemzésével, neves iparági szakemberek előadásában. A konferencia alapvető célja, hogy az előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken és esettanulmányokon keresztül iránymutató és hasznos témákat kínáljon és mutasson be a résztvevő szakembereknek, ill. üzleti kapcsolatépítési lehetőséget nyújtson a résztvevőknek, az előadóknak és a szponzoroknak, ill. a média szakembereinek egyaránt.

Légitársaságok és repülőterek képviselői vesznek részt az eseményen

A magyar származású, talán az egyik leghíresebb légügyi szakember, Stephen F. Udvar-Házy nyitó előadása mellett a légitársasági előadók között szerepel a Ryanair marketingigazgatója, Kenny Jacobs valamint a Lufthansa európai értékesítési és szolgáltatásokért felelős alelnöke, Heike Birlenbach.

A rendezvényen a régiós repülőtereket képviseli a Bécsi Nemzetközi Repülőtér üzletfejlesztésért és légügyi marketingért felelős alelnöknője, Belina Neumann, a Budapest Airportot Kam Jandu kereskedelmi igazgató, a Rigai Nemzetközi Repülőteret Andris Liepins vezérigazgató és a litván repülőtereket pedig Gediminas Almantas vezérigazgató.

A konferencia további neves szakelőadói között szerepel az International Air Transport Association (IATA) regionális vezetője; a European Regions Airline Association igazgatója; az Anna Aero, az egyik legjelentősebb légügyi szakportál kiadója; a másodlagos jövedelmek specialistája a Paxport, a Travelport (GDS) és nem utolsó sorban a Google iparági vezetője. Az esemény hazai médiapartnere az Airportal, valamint a lengyel légügyi szakportál, a Pasazer és a nemzetközi Anna Aero is.

A közép-kelet európai régió jelenleg az egyik legdinamikusabban fejlődő régió Európában. A légiközlekedési iparban tapasztalható gyors növekedés a nyugat-európai országokban tapasztalható trendet követi. Az utóbbi évek erős iparosítása nagy hajtóerőt jelent a légiközlekedési ágazatnak, mind az üzleti, mind a szabadidős célú utazások területén. Célunk az, hogy a konferencia hosszú távon a térség iparági vezetőinek olyan üzleti fóruma legyen, ahol a kapcsolatépítési lehetőségen kívül jelentős szerep jut a hasznos esettanulmányok és „best practice-ek” bemutatásának is.

Az eseményen való részvétel térítéses és regisztrációhoz kötött és szeptember 3-ig lehet jelentkezni a szervezők honlapján.

CEE AVIATION CONFERENCE 2015
Időpontja: 2015. szeptember 3. és 4.
Helyszíne: Boscolo Budapest, Autograph Collection
H-1073 Budapest, Erzsébet krt. 9-11.

További információk: www.cee-aviation.com

Regisztráció: cee-aviation.com/register


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.