Évindító turisztikai marketing kerekasztal

2019. január 16-án délután összeült a Kumánia Konferenciatermében Kisújszállás turisztikában érdekelt szolgáltatóinak, szereplőinek egy csoportja, hogy értékeljék az elmúlt időszakot, illetve közösen tervezzék városuk turizmusának jövőjét.

A találkozó kezdéseként Dr. Kovács Tibor, a kerekasztal életre hívója a helyi turisztikai attrakciók együttműködésének további erősítését és az élmény alapú turizmus fontosságát hangsúlyozta, illetve kiemelte a helyi kuriózumok, a rizs és Csukás István szellemi örökségének még szélesebb körben történő kiaknázásának jelentőségét.

 

Az alpolgármesteri prezentáció után Zámbori Péter, a Kumánia Gyógyfürdő Kft ügyvezetője számolt be arról, hogy a komplexumban az idei évben is folytatódnak a tavaly elkezdett lakókocsis fejlesztések: újabb 15 lakókocsi-állás készül el a szezonra a kemping területén. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy elindult egy kiserőműves beruházás, amely révén a Kumánia Gyógyfürdő Kft. létesítményei mellett a helyi bölcsőde, a védőnői szolgálat és a házi orvosi rendelők is környezetbarát módon lesznek működtethetőek. Az év második felére egy új kültéri termálvizes medencével bővül a Kumánia Gyógy- és Strandfürdő, mely mind a helyi fürdőzőket, mind a fürdőbe, a kempingbe és a szállodába érkező turistáknak újabb szolgáltatást fog nyújtani.

A Turisztikai Marketing Kerekasztal résztvevői a további hatékony együttműködést kihangsúlyozva a jövőben negyedévente kívánnak asztal köré ülni, közösen dolgoznak tovább a létrehozott turisztikai értéktár anyagán.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.