Ezentúl a belföldi turizmusra koncentrálunk

Főszezon értékelő interjút közölt a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)  igazgatójával, Guller Zoltánnal a Magyar Nemzet, ennek fő vonalait ismertetjük.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A turizmus újkori történetének legjobb időszakát zárjuk a vidéki Magyarországon: a májusi újraindulás óta, főként júliusban és augusztusban várakozáson felül teljesített a belföld, erős alapot adva a folytatáshoz, jelentette ki a pénteken megjelent nterjúban Guller Zoltán. Az MTÜ vezérigazgatója úgy látja, hogy miközben tavasszal soha nem látott módon tarolta le a világjárvány az ágazatot, a nyár végére lényegesen jobban alakult a belföld teljesítménye, mint a zavartalan tavalyi rekordévben. Az elkövetkező hónapokban a külföldiek hiányától szenvedő Budapestnek is inkább a magyar turistákra érdemes berendezkednie, a vírus végső legyőzéséig a hazai piac megerősítése kerül a turizmuspolitika fókuszába.

Elképesztően izgalmas, korábban ismeretlen kihívásokkal teli időszakon vagyunk túl. Olyan nyár volt az idei, amire mindannyian emlékezni fogunk, de az ágazatot ért nehézségek ellenére a belföldi turizmusban nemigen lehet találkozni rosszkedvű vállalkozóval, mondta és iemelte: a májusi újranyitás óta várakozáson felül teljesít a belföld, vagyis az újkori magyar turizmus eddigi legjobb főszezonját zárjuk a Covid-19 évében.

Ismertette: júliusban 1,2 millió magyart fogadtak a szálláshelyek, évtizedek óta ez a vendégszám eddig a legmagasabb a nyár közepén és 160 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

A turizmus árbevétele a járványválság évében 22 százalékkal volt magasabb itthon, és már látszik, hogy az augusztus hasonlóképpen alakul. A turisták negyven százaléka a Balatont választotta a nyáron, a második legnépszerűbb utazási terület a Mátra-Bükk térsége volt, és sokan üdültek Hajdúszoboszló környékén is.

Az előfoglalások alapján pedig már az is elmondható, hogy az ősz első felében is technikai telt ház lesz a szálláshelyeken: a szeptember és a legalább a hónap közepéig az október is erős kihasználtságot hoz a vidéki Magyarország turizmusában, jelezte.

Átkerül a fókusz

Rámutatott: a Covid előtt vidéken fele-fele arányban fordultak meg a magyar és a külföldi turisták, akik Budapesten a vendégkör javát jelentették. Idén viszont a nyári forgalom alacsony volt a fővárosban, mivel Budapest kitettsége a külföldi turistáknak kilencven százalék feletti – ez a vezérigazgató szerint más európai nagyvárosokhoz viszonyítva rendkívül kedvezőtlen.

A légitársaságok nagyjából az előző év utasforgalmának negyedét bonyolítják az európai újraindulás óta. A koronavírus miatt visszaesett beutazásoknak pedig az lehet az eredménye, hogy Budapesten megméretik, mennyire volt kifizetődő vagy előrelátó üzleti taktika az elmúlt években a tömegturizmussal érkező külföldiekre alapozni a bevételeket. El kell fogadnia a fővárosi szolgáltatóknak: a következő évek főként a belföldi turizmus megerősítéséről fognak szólni, és bár sok szempontból izgalmasabb lehetett külföldi turistákat fogadni, meg kell találni a módját, hogyan lehet a fővárosba csalni a vidékieket is, fogalmazott.

Egyik hullám a másik után

Tavasszal, a Covid-járvány megjelenésekor még nem tudtuk, hogy lesznek újabb hullámok, jelenleg viszont az országok között sincs konszenzus arról, hogy mikorra csenghet le a vírus, van ahol egy-két évet jósolnak, máshol csak 2024-re mondják a külföldi utazások fellendülését. Ez azt jelenti, hogy hosszú távon kell most gondolkodni, az új, belföld-központú turizmushoz kell szabni a szállásszektor, a vendéglátás, az élménypiac üzletpolitikáját, folytatta Guller Zoltán, kiemelve, hogy ezt a kormány is tudja támogatni.

Újrarajzolják a turizmus világtérképét

A vezérigazgató szerint fel kell készülni arra, hogy a határok teljes átjárhatósága után az európai rajtvonalhoz a teljes turizmusnak fel kell sorakoznia. Szavai szerint a helyzet merészebb lesz, mint korábban: a vírus előtti időkben még Béccsel, Prágával versengtünk, most azonban Barcelona, Párizs és London is a nulláról indul majd a külföldi vendégeket célzó versenyben. – Ha erre jól fel tudunk készülni, jó pozíciót tudunk majd elérni Európában, és újrarajzoljuk a turisztikai térképet – húzta alá, majd a vírus megszűnését követő visszaépülés utolsó, lényegi fázisát ismertette.

Guller megjegyezte, hogy a fővárosban jelenleg is több mint 6500 új szállodai szoba fejlesztése zajlik piaci alapon, vagyis nem csak, hogy nem lehet, hanem nem is lenne indokolt feltétlenül államilag támogatni ezeket a beruházásokat, míg vidéken több településen a fő kitörési pont a turizmus.

Megtérülő befektetések

Bárhol az országban, minden egyes állami támogatásról azután döntünk, hogy megvizsgáltuk annak várható eredményességét: az építkezéssel kapcsolatos adóbevételeken kívül, illetve a szálláshelyek vendégei által helyben elköltött pénzek után származó költségvetési bevételeket nem tekintve úgy számoltunk, hogy egy százszobás, vidéki, négycsillagos hotel beruházásának ötvenszázalékos támogatása az állam számára hét év alatt megtérül adóban és járulékokban, és azután további 13 évig még biztosan termel. A fejlesztési hozzájárulásokat nem támogatásként fogjuk fel, hanem befektetésként, amely megtérül a költségvetésnek – pontosította a balliberális médiában gyakran meglovagolt MTÜ-támogatások hátterét.

A Balaton idén mindent vitt

Soha ennyi ember nem volt a Balatonnál, mint ezen a nyáron: csak a kereskedelmi szállásokon az ország lakosságának 10-12 százaléka ott volt a tó körül, de a nyaralótulajdonosokat, rokonlátogatókat is számolva nagyjából kétmillióan megfordultak ott az elmúlt hónapokban. Nem is maradt szabad szálláshely, pedig lett volna rá igény – vagyis érdemes fejleszteni a tó körüli szálláshelyeket – jegyezte meg Guller Zoltán.

 

 

 

 

Forrás: Magyar Nemzet


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.