Felvirágzik a hazai természetjárás

Hét európai uniós pályázat elnyerésével közel 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást fordíhatnak a konzorciumi partnerek a hazai természetjárás feltételeinek javítására. A Magyar Természetjáró Szövetség a támogatások kizárólagos kedvezményezettje, a területileg illetékes erdőgazdaságokkal konzorciumban hajtja végre a feljlesztést. A fejlesztésekben 12 konzorciumi partner 217 helyszínen és 354 projektelemen dolgozik.

A beruházás célja az értékteremtés. Ennek részeként 365 napos - négy évszakos pihenőhelyek, kilátók, kiránduló- és látogatóközpontok, futópálya, túraútvonalak, tanösvények, erdei tornapályák és játszóterek létesülnek, források megújulnak. Az infrastruktúra ezekkel együtt fejlődik: új parkolókat, kerékpártárolókat és illemhelyeket építenek, hidakat hoznak rendbe. A fejlesztések során a partnerek figyelnek a különböző jármódok lehetőségeinek biztosítására is. Lesz olyan helyszín, ahol kiállítás,interaktív szélmalom, növénylabirintus, állatsimogató teszi majd érdekesebbéa kirándulásokat.

Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt kommunikációs előadója elmondta, a 65 ezer hektáros gazdálkodási területükre évente 25 millió ember lép be. Ezért, a fent említetteken túl céljük a területre eső turisztikai terhelés elosztása.

Hol keressük a változást?

A Pilisben, Börzsönyben, a Sopron-Fertő kiemelt térségben, a Bakony és a Balaton területén egészen Somogyig, Galyatetőn, Lilafüreden, valamint a Zempléni-hegységben láthatják és érezhetik majd a változást a természetjárók. Fontos szempont az egyes elemek hálózatba rendezése is, hiszen a projektek az egész országot átfogják, így minden klasszikus bakancsos desztinációban történik valami. Ide kattintva részletes, térképes kereső mutatja be az egyes projektelemeket.

Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség képviseletében elmondta, a projektek során figyelemmel kísérték, hogy megvalósításuk után azok költséghatékonyan üzemeltethetőek legyenek vagy ne igényeljenek külső forrást. Fontos szerepet kap a környezettudatosság népszerűsítése - elméletben és a gyakorlatban is: például kitűnő energiahatékonyságú házakban lesz szó a zöld szemléletről. 

A támogatási szerződések aláírását követően ezekben a hetekben indulhat el a tényleges munka. A fejlesztéseket 2020. szeptember végéig kell megvalósítani. 

 


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.