Földön, vízen, levegőben: az extrémsport ezer arca

Az idei Banff Hegyifilm Fesztivált is végigizgulhattuk: vajon megmássza Alex Honnold mind a 45 sziklatornyot? Átjut a két amatőr evezős az Indiai-óceánon? Mennyi idő alatt jut fel Jeremy Collins a négy égtáj tetejére? 

Idén is – immár harmadszor – megrendezték Budapesten a Kanadából útnak induló Banff Hegyifilm Fesztivált, a háromnapos esemény során az elmúlt év legjobb hegyi- és extrémsportfilmjeit vetítették le a Corvin Moziban, melyeket izgalmas – és mozgalmas – kísérőprogramok színesítettek. A hat vetítésre összesen 2.492 jegyet adtak el, és közel teltház volt: a moziterem 93%-os telítettséggel üzemelt.



Csúcsmászók a filmvásznon

Bár mind az „A”, mind a „B” program rendkívül népszerű volt, idén a „B” vetítés volt a húzóerő, ami mindhárom alkalommal megtöltötte a termet. Nem hiába, hiszen a filmek egyikében a mászó csodagyerek, David Lama Cerro Torrén átélt kalandjait követhették végig a nézők közel egy órán keresztül, a 27 perces Sufferfest 2: Desert Alpine című filmben pedig nem más, mint a – már-már mászólegendának számító – Alex Honnold vállalkozott az amerikai délnyugat 45 legikonikusabb sivatagi sziklájának – vagy inkább sárhegyének – megmászására Cedar Wright társaságában. Ez utóbbi azonban nem csupán a hihetetlen teljesítmény miatt szögezte a nézőket a moziszékbe, hanem a srácok folyamatos poénkodása, a humoros helyzetek is megdolgoztatták a rekeszizmokat. Gyönyörű volt még a háromperces Afterglow című rövidfilm, amelyben két síelő saját maguk által tervezett, a sötétben színesen világító LED-ruházatban siklott alaszkai gerinceken az éjszaka sötétjében. A látvány egyszerűen magával ragadó.

{youtube|id=uxXTWLvOC1s}

{youtube|id=Wfq0rsdBlBs}

{youtube|id=3GOwFgGinJI}

Siklás a vízen, siklás a levegőben

Az „A” program egyik legdinamikusabb alkotása a Touch volt, amely egy hajmeresztő és egyben káprázatos siklóernyőzést mutat be gyönyörű helyszíneken – Jean-Baptiste Chandelier nem csupán profin űzi ezt a sportot, de busz tetején landol, tetőtéri medencében mártja meg a lábát, majd tovaszáll, és fiatal lányoknak ad pacsit repülés közben. Említésre méltó a két amatőr evezős 37 perces filmje, az And Then We Swam is, melyben két, inkább vicces, mint hozzáértő figura evezi át az Indiai-óceánt kísérőhajó nélkül. A film végén azért szerencsére mindenki fellélegezhetett. A 42 perces Drawn pedig a híres mászóművész, Jeremy Collins legújabb multimédiás filmprojektje, amely klasszikus filmes technikákkal, illusztrációkkal és zenével színesített alkotás, egy nagy utazás a venezuelai Amazonastól a kínai-mongol határig, Kanada északi csücskétől a Yosemite-völgyig, olyan komoly mondanivalóval, ami nem is annyira a háttérben húzódik.

{youtube|id=L62faWn-sa8}

{youtube|id=OsG0pAf13EM}

{youtube|id=mGqqqoTLIR8}

Tűzkarikák és bringatrükkök

A program első napján, március 26-án Fábián Márk és Teleki Aidan Európa-bajnok egykerekűsök pörgős bemutatójával köszöntötték a Banff Hegyifilm Fesztivál nyitóvetítésére érkező közönséget, de a Corvin Mozitól a Gellért Szállóig tartó közösségi futáson is részt lehetett venni a Footour SE versenyzőivel és edzőivel együtt, melynek során Banff mozijegyet és Footour ajándékcsomagot is nyerhettek a nevezők. A moziban a kísérletező kedvűek egyensúlyozhattak Gibbon slackline-on, a rendezvénysorozatot pedig a Tűzmadarak zsonglőrcsoport látványos bemutatója zárta.

Fókuszban 2014 legjobb mászásai

A program egyik fő eseménye a pénteki napon a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség „Az év mászása 2014” pályázat díjátadója volt, melynek célja, hogy népszerűsítse a sziklamászást, motiválja a sziklamászókat és kiemelje, bemutassa a legjobb sportolókat.

„Év Mászása 2014” díjazottai:

Boulder kategória
1. Helyezett: Zupán Tamás; „In Search of time lost” 8C Magic Wood (CH)
2. Helyezett: Schmidt Tamás; „Importárú direkt FA” 8A+ Magyarország
3. Helyezett: Király Nóra; „Jack the chipper” 7C Magic Wood (CH)

Sportmászás kategória
1. Helyezett: Urbanics Áron; „Zed is Dead” 8c/c+ FA Kis-Gerecse (H)
2. Helyezett: Farkas Tamás; „Histerija” 8c+ Misja-Pec (SLO)
3. Helyezett: Simon Bence; „Bányarém” 8c Kis-Gerecse (H)

TRAD kategória
1. Helyezett: Lám Bence/Urbanics Áron; „Gaia” E8 6c Peak District (GB)
2. Helyezett: Kovács Tamás/Lám Bence; „Chouinard-Herbert” 5.11c (6c+) Yosemite (USA)
3. Helyezett: Dr. Szász László/Dr. Ágoston Viktor/Vladár Tamás; „Cassin út” TD 6a Piz Badile (CH)

Különdíjas: Suhajda Szilárd; Broad Peak (8051 m) oxigén nélküli sikeres megmászásáért.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.