Fürdő fürdőnek mentora

Sárvári jó példákat bemutató mentorprogramot szervezett a Kehidakustányi Turisztikai Egyesület.

Az utazási piacon még aktívabb jelenlétre törekvő gyógyfürdős település, Kehidakustány turisztikai szervezete februárban tartott szakmai tapasztalatcserét. Az eseményen Haller Ferenc, a Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. ügyvezetője beszélt az általa képviselt fürdőváros marketing aktivitásairól, illetve osztotta meg tapasztalatait a szervezet működésével kapcsolatban.

A sárvári szakember egyebek mellett a nagysikerű időszaki kampányaikról beszélt. Kiemelten arról, amiben sárvári atmoszféra hangok segítik az otthoni ellazulást. Illetve a hasonlóan népszerű “Párkeresőről”, amiben egy-egy online kártyalap felfordításával kellett megtalálni a sárvári attrakciókat bemutató lapok párjait. Haller Ferenc továbbá tájékoztatott a gyógyfürdős település térségi turisztikai együttműködéseiről, azok eredményeiről. Valamint a szervezeti felépítésről és a szakmai partnerekkel való közös munkálkodásról is.

A TDM ügyvezetője a felsoroltak mellett a megcélzott irányokról is informált. Elmondta, hogy a gyógyfürdős településen hosszú távú cél a kerékpáros kínálat bővítése. Az elmúlt években számos városi és környékbeli kerékpáros útvonal létesült, egyre gyarapodik a bérelhető kerékpárok, e-bike-ok száma, és a bérlés módját is továbbfejlesztették. Az idei szezonban már online is foglalható lesz kerékpár a sárvári nyaraláshoz - fogalmazott.

Sándorné Kovács Nikolett, a Kehidakustányi Turisztikai Egyesület menedzsere a mentori találkozóról elmondta, hogy a mostani megbeszélés része volt annak a termékfejlesztési programnak, amivel szeretnék még népszerűbbé tenni a gyógyfürdős település kínálatát a gyógyfürdőzésre, az aktív és vallási turizmusra nyitott utazók körében. Az elhangzottakkal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy a megosztott tapasztalatokat hasznosítanák Kehidakustányban. Mind az egyesület által kialakítandó szolgáltatások nyújtásában, mind a leendő információs iroda működtetésében.



A tervek szerint a két fürdőváros turisztikai szakemberei a továbbiakban is szoros kapcsolatban maradnak és folyamatos szakmai tapasztalatcserét folytatnak majd.


Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.
Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát

Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát 

A programsorozatnak most is része lesz az Akkor és Most Jármű Expo, a Zenei Fesztivál és a Lampionos Hajós Felvonulás.
Turisztikai Konjuktúra Index - március

Turisztikai Konjuktúra Index - március 

Ebben megállapítják, hogy a tavasz első hónapjában a turisztikai cégek kedvezőbb helyzetben vannak a többi szektornál.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.