Green Holidays - csőd esetén megoldás lehet a "védőháló"?

Megoldás lehet-e egy utazásszervező csődje esetén ha viszonteladói rendelkeznek, egy úgynevezett védőháló, speciális biztosítási csomaggal?

Az utaztatási szakma fekete napjává vált július 2-a, amikor kora este a Green Holidays Kft. fizetésképtelenséget jelentett.

A társaság közleményben értesítette partnereit arról, hogy nem tudja folytatni utazásszervezői tevékenységét, a szükséges intézkedéseket helyette az Uniqa Biztosító teszi meg.

A probléma felvetette az utazási irodák biztosításának kérdéskörét. A Green Holidays esetében az Uniqa biztosító 500 millió forintig téríti a károkat, de a HVG hírportálon 1,5-2 milliárd forintos kárösszegről is szó esett.Mit lehet tenni ilyen esetben?

A kérdésre reagálva, a Start Utazási iroda megjelentetett egy kiírást, melyben azt állítja, hogy nagyobb biztonságban vannak az utasok, ha náluk foglalnak, mintha utazásszervezőnél foglalnának. Ennek több oka is van, az egyik, hogy az iroda másodlagos biztosítást kötött minden utasukra, egy úgynevezett „védőhálóval” rendelkeznek. 

Ennek értelmében, ha a Start Utazásnál foglalt utazását az utazás szervezője nem tudja teljesíteni, és a vagyoni biztosítéka sem elegendő arra, hogy teljes mértékben kártalanítsa az utasokat, akkor a Start Utazás biztosítója vállalja, hogy biztosítási kötvényben meghatározott feltételek szerint az utazásszervező vagyoni biztosítékából járó pénzt kiegészíti a ténylegesen az úti költségre megfizetett összegre. Ez az úgynevezett „védőháló” csomag. 

Geri Károly, az utazási iroda vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy ezt a csomagot ők kérték külön az AEGON biztosítótól, speciális konstrukcióval.

Dr. Füri Mihályné, a Kartago Tours cégvezetője elmondta, elméletben a vagyoni biztosítéknak minden esetben elegendőnek kellene lennie a befizetett előlegek visszafizetésére, hiszen erről rendelkezik az EU irányelv.

A gyakorlatban azonban már korábban is volt arra példa, hogy nem volt elegendő a biztosítási összeg, ilyen ügyben már bírósági ítélet is született, amely végső soron az állam felelősségét mondta ki.

Egy ilyen per hosszú évekig eltarthat, ezért nagyon kis százalékban a gyakorlatban akár hasznos is lehet egy ilyen biztosítás.

Az új package irányelv magyar jogrendbe történő átültetésének határideje 2018.01.01, ezért még az idei évben várható jogszabályváltozás, amely valamilyen módon garantálja, hogy minden esetben elegendő legyen a vagyoni biztosíték a károk fedezésére.

 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.