Hamarosan bejárható Magyarország első lovasturisztikai útvonala

A Kincsem Nemzeti Lovas Programban felvázolt terveknek megfelelően, Magyarországon hamarosan négy lovasturisztikai útvonal lesz bejárható. Az EuroHorse névre keresztelt útvonalak közül az első, amely Észak-Magyarországon halad keresztül, 2022-től a nagyközönség számára is bejárható lesz. Edelényben a túraút egyik fogadópontját adták most át - közölte Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda csütörtökön az MTI-vel.

Mint írták, a nem túl magas hegyek, festői lankák, puha, nagy részben löszös talaj azok a tényezők, melyek miatt Magyarország egész Európában egyedülálló lehetőségeket nyújt a lovas turizmus számára. Azonban mindez csak a földrajzi adottság. Nyugat-Európához képest Magyarországon kevesebb a természetben lezárt magánterület, így a magyar táj kiváló célpont azok számára, akik lóháton szeretnék felfedezni a régiót - írták.

Közölték, ezeket a körülményeket felismerve indult útjára 2012-ben a Kincsem Nemzeti Lovas Program, amelynek fő célja, hogy Magyarországon szabályozott kereteket alakítson ki a turisztikai célú lovaglásnak, valamint az útvonalak kijelölésével és az infrastruktúra kialakításával belovagolhatóvá váljon az ország.

A közlemény szerint a programban a következő években négy útvonalat jelölnek ki az országban a lovasok számára, melyek közül az első, az EuroHorse 1 már elkészült, és 2022-től a nagyközönség számára is bejárhatóvá válik. Az országot északon végigjáró 1800 kilométeres útvonal mentén 31 lovas fogadópontot alakítottak ki, ahol el lehet látni és szállásolni a lovakat. A pihenőpontokat interneten keresztül lehet majd foglalni. Az EuroHorse 1 egyik ilyen fogadópontját az edelényi Városi Sport- és Szabadidőközpontban Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség alakította ki. A GINOP forrásból megvalósult helyszín különlegessége, hogy a lovas turisták mellett a helyi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjait is kiszolgálja majd, hiszen az iskolásoknak lovas oktatásokat tartanak majd - írták.

Forrás: MTI


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.