Három új kerékpárút épül Zalában

Zalaszentgróton és Sármelléken, valamint Kisrécse és Zalasárszeg között összesen közel 14 kilométernyi új kerékpárút épül közel 390 millió forint beruházással - tájékoztatta a Zala Megyei Önkormányzat (ZMÖ) kedden az MTI-t.

A ZMÖ vezetésével létrejött, az érintett településekkel és a Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökséggel alkotott konzorciumok a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében valósítják meg a Zala két keréken elnevezésű pályázatok révén a fejlesztéseket.

A projektek célja olyan kerékpárforgalmi létesítmények megvalósítása, amelyek csatlakoznak a turisztikai attrakciókhoz, összekötik a térségi jelentőségű turisztikai vonzerőket, hozzájárulnak a kulturális, épített, természeti örökség turisztikai hasznosításához és fejlesztéséhez, ezáltal a helyi gazdaság élénkítéséhez, és a foglalkoztatás növeléséhez, mindezzel erősítve a térségben a kerékpáros turizmust. 

Kisrécse és Zalasárszeg között 130 millió forint felhasználásával 1700 méternyi új, kétirányú bicikliutat építenek. A 2,4 méter széles út mellett elvégzik a szükséges árok- és padkarendezést is, a projekt keretében kerékpáros szervizszolgáltatásokat is elérhetővé tesznek.

Zalaszentgróton és Sármelléken együttesen 259 millió forint felhasználásával épülnek új kerékpárutak, Sármelléken csaknem 7600 méter, Zalaszentgróton közel 4400 méteres szakasz.

Sármelléken burkolatjelek felfestésével és táblázással, meglévő gyalogjárda szélesítésével, illetve útpadka és út szélesítésével és építésével alakítanak ki új bicikliutakat a szükséges forgalomtechnikai eszközök beépítésével és árokrendezéssel.

Zalaszentgróton a belvárostól a termálfürdőig valósítanak meg új kerékpárutat, részben meglévő kisforgalmú utakon forgalomtechnikai kijelöléssel, részben pedig új gyalog- és kerékpárút építésével, kerékpáros pihenőhelyek létesítésével együtt.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.