Hazai befektető vette meg a balatoni kempingeket

Egy Balaton-mániás veszprémi befektető, Siliga Sándor cége az a Brovama Kft., amelyik a közelmúltban megvette a Siotour két jelentős Balaton-parti kempingjét az SCD Group felszámolás alatt lévő hagyatékából.

Siliga negyedszázada a veszprémi Nyugalom Biztonsági és Vagyonvédelmi Kft. ötven százalékos tulajdonrészével alapozta meg vállalkozásait. Később elsősorban ingatlanügyekkel foglalkozott, de voltak kereskedelmi érdekeltségei, kábeltévés befektetése és a turisztikai információs technikában is érdekelt.

A balatoni turizmus területén nem ez az első jelentős beruházása, három éve az övé az egykori tihanyi nemzeti banki üdülő, a Panoráma Hotel is. Siliga, illetve cége az ingatlan tulajdonosa, amit a hotel szakmai vezetőjével közös vállalkozásban működtetnek.

Magáról azt tartja, hogy a pénzügyek mellett elsősorban a személyzeti ügyekhez ért. "Azt látom meg, hogy ki miben jó, s igyekszem kitalálni, hogyan lehet hasznosítani ezeket a képességeket, igyekszem helyzetbe hozni őket" - nyilatkozta eddigi üzletei kapcsán.

A siófoki Aranypart és a zamárdi Autós kemping megvásárlást a tihanyi hotelhez hasonlóan olyan ingatlanbefektetési ügynek tartja, amelyben - megfelelő partnerrel - fantáziát lát a hosszútávú működtetésre.

Maga is úgy gondolja, hogy jelenleg a balatoni kempingeknél lehetne jobban jövedelmező befektetést is találni, de mint mondja, ő Balaton-mániás. Eljutott arra szintre, mikor már nem az az egyetlen szempont, hogy kicsivel több pénze legyen.

Azt mondja, amíg fantáziát lát benne, mindenképpen az eddigi funkcióval működteti a kempingeket, de igazán nem is lehetne mást csinálni a rendezési tervek szerint.

Idén már körvonalazódnak a fejlesztési opciók

A kempingeket a szezon végéig a Balatontourist Kft. működteti, és egyben ez a cég rendelkezik a funkcióhoz szükséges ingóságokkal is. Siliga októberig a közös érdekek alapján tisztázni akarja a folytatás módját. A jövőben egy olyan saját céggel akarja működtetni a két szálláshelyet, amelynek az élére egy, a területhez értő szakembert akar állítani. Ősszel megkezdik a felkészülést a következő szezonra, úgy a kempingekben, mint a vendégek toborzásában. Az is várhatóan őszre tisztázódik, hogy hosszabb távon milyen fejlesztésekben gondolkodnak. A közvetlen működtetésben várhatóan építeni fognak a kempingek jelenlegi dolgozóira.

Siliga Sándor nem zárja ki, hogy újabb hasonló balatoni turisztikai befektetésbe is belevág a jövőben, hisz a kínálat elég nagy ezen a területen. De azt mondja, ez ma igazán nem kérdés nála, hisz most a már meglévőt kell helyzetbe hozni. Bár nem zárja ki azt sem, hogy akár néhány hét vagy néhány hónap múlva megváltozhat ez a helyzet.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.