Hónapokra bezár az egyik legkedveltebb termálfürdőnk

Az év végéig még heti három nap nyitva tart a Tamási Termálfürdő, ahol egy szabadtéri termálmedence és a szauna üzemel - írja a Termál Online.

A Tamási Termálfürdőben tavaly novemberben történt tűzeset, ami miatt jelentősen károsodott az épület tetőszerkezete. Már idén január 29-én újranyitottak, azonban ez csak részleges nyitást jelentett, a fedett fürdő medenceterét azóta sem lehet használni. A létesítmény október elsejétől hétfőnként és keddenként már zárva volt, november közepén pedig átálltak arra, hogy csak heti három nap, pénteken, szombaton és vasárnap fogadnak vendégeket. Ezeken a napokon is csak délutánonként látogatható a fürdő, pénteken és szombaton 14 és 20 óra, vasárnap 14 és 19 óra között. Továbbra is csak egy szabadtéri termálmedence és a szaunavilág használható.

Az ősszel kiderült, hogy a fürdőt 12 éve üzemeltető Aquaplus Kft.-vel év végén – közös megegyezéssel – szerződést bont a tulajdonos önkormányzat. Január elejétől pedig a Tamási Vagyongazdálkodó Kft. veszi át a fürdő működtetését. Már múlt hónapban sejthető volt, hogy ez időlegesen a termálfürdő bezárásával járhat, de a képviselő-testület legutóbbi ülésen biztossá is vált. Mint a Teol.hu írja, a jelenlegi energetikai helyzetben nem biztosítható a téli üzemeltetés, viszont a tervek szerint május közepétől kezdődően majd újra megnyitja kapuit a termálfürdő, ami egyelőre szezonálisan fog működni. A tűzesetben károsodott épületrész felújítására már kiírták a pályázatot, így várhatóan ez a munka is el fog kezdődni a jövő év során.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.