Hop on hop off tender újratöltve

Október 25-én tárgyalja a fővárosi közgyűlés ismét a hop on hop off tendert. „Javaslat a városnéző autóbusszal végzett különcélú menetrend szerinti személyszállítási tevékenység (Hop on Hop off) ellátásával kapcsolatos koncessziós beszerzési eljárás megindítására” címmel, a Szeneczey Balázs és Kocsis Máté benyújtott előterjesztést a közgyűlés zárt ülésen tárgyalja. Ugyanakkor a hét elején még nyílt ülésről volt szó.

Azóta az előterjesztést és mellékleteit a zárt ülés követelményeinek megfelelően levették a honlapról. A zárt ülésre váltás óhatatlanul beindította az érintettek fantáziáját. De az érintett vállakozók inkább nem óhajtottak egy-két szónál többet elárulni, másfelől a korábban még nyilvánosan elérhető, tehát legalább emberek ezreinél meglévő előterjesztésről sem óhajtottak nyilatkozni. Egyikőjük szerint a főváros azzal indokolta számukra a lépést, hogy a zárttá nyilvánítással kerülnék bármelyik piaci szereplő helyzetbe hozását.

Mint ismeretes 2016 december elején érvénytelennek nyilvánítva halasztotta el a főváros a fenti tendert. Még ugyanebben az évben döntött szintén zárt ülésen, helyben kiosztott előterjesztés alapján, hogy a jelenlegi hat helyett egyetlen cég kezébe adná a főváros a városnéző buszok üzemeltetésének jogát. Az akkori javaslat szerint 2017. január 1-től már csak koncessziós eljárásban kiválasztott, 20 évre szóló koncessziós joggal felruházott cég vagy konzorcium végezhetné a tevékenységet. A nyertes, tevékenységét Zrt. formában űző cégtől legalább 25 buszt vártak el. Ki is írták a koncessziót, amire lehetett egyénileg és konzorciumban is pályázni. Két cég az utóbbit választva közösen indult. Úgy gondolták, hogy összefogva valamennyire védhető a többszereplős piac. A tavalyelőtt mintegy 1,5 milliárd forintos árbevételt termelő négy cég képviselői attól tartanak, hogy a mai piaci alapú szolgáltatás az egy cégnek kiadható koncesszió révén monopolhelyzetbe kerülhet. A szakmában napvilágot láttak olyan pletykák is, mely szerint a BKK-ba integrálnák a tetemes pénzzel kecsegtető üzletet. Nem mellesleg a négy cég szintén tavalyelőtt 56 millió forintot csengetett be a BKK-nak megálló használatért, a fővárosnak közel 10 milliót közterület-használatért.

A koncesszió lehetősége először 2013-ban merült fel, azonban akkor a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) megkeresésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium olyan állásfoglalást adott ki, hogy a városnéző buszosokat nem lehet koncesszió alá vonni.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.