Horvát pincészettel fogott össze Harkány a turistákért

Az elmúlt napokban a határ menti kapcsolatok szélesítésének érdekében Vörösmarton jártak baranyai vendéglátással, idegenforgalommal foglalkozó szakemberek és a sajtó képviselői. A csoporttal tartott Hegyi Ákos, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója is.

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. 1823 óta a Dél-Dunántúl legnagyobb, Magyarország egyik legismertebb kiemelt gyógyfürdője. Harkány Baranya megye, az ország és Európa meghatározó fürdővárosa, világhírű gyógyvize és a hozzá kapcsolódó kezelések számos – elsősorban mozgásszervi, bőr- és nőgyógyászati – betegségben szenvedők panaszait enyhítette és enyhíti ma is. Tavaly 460.000 ember fordult meg a fürdőben, a vendégek jelentős része magyar, a külföldről érkezők elsősorban csehek és németek, de szép számmal veszik igénybe a szolgáltatásait osztrákok, svédek, svájciak, szlovákok, horvátok és szerbek.

- Az elmúlt év őszén bíztak meg a fürdő vezetésével, a legfontosabb feladatomnak tartom, hogy az évek óta egyre rosszabb eredményeket elérő harkányi gyógyfürdő ismét ott legyen az elsők között, mert mára kikerült a legkeresettebbek közül, ma már inkább strandként, mint gyógyhelyként tartják számon – kezdi beszélgetésünket Hegyi Ákos. – Ennek a különleges adottságokkal rendelkező gyógyvíznek ismét meghatározó szerepe kell, hogy legyen a mozgásszervi betegségek megelőzésében, a kialakulásuk után a panaszok enyhítésében, gyógyításában, emellett ma már bizonyított tény az is, hogy a meddőség kezelésében is jelentős a szerepe. A gyógyulni vágyók szép környezetben kezeltethetik magukat, hiszen a gyógyfürdő 13,5 hektáros, arborétum jellegű területen helyezkedik el, ami országosan is egyedülálló.

A fürdővároshoz közel a Dráva, a Villány-Siklósi borvidék és Pécs, amelyek számos kikapcsolódási lehetőséget is kínálnak. Horvátország, s ezen belül a Baranya háromszög pedig a multikulturális kapcsolatok, az elszigeteltség miatt fontos kapcsolódási pont.

Hiányzik a fizetőképes kereslet

- Harkány közvetlen közelében nincs egyetlen olyan nagyváros, ami több vendéget csábítana ide – ad hangot véleményének Hegyi Ákos. – Zalakaros szinte közvetlen közelében ott található Marcali, Nagykanizsa, Keszthely, vagy Miskolc-Tapolca mellett Miskolc, említhetném Nyíregyházát, akár Debrecent, a fővárosról nem is beszélve. Ebben a térségben hiányzik az a réteg, amelyik akár hétről hétre meg tudja fizetni a gyógyfürdő által nyújtott szolgáltatásokat. S ez az egész Dél-Dunántúlra igaz. Több mint húsz fürdő maradt itt talpon, miközben több meg is újult.

Mint mondja, ahhoz, hogy a fürdőben minél több vendég legyen, számos változást kell végrehajtani. Az utóbbi időben ugyan egy kedvezőfolyamat indult el, egyre többen érkeznek Csehországból, Lengyelországból és a szomszédos Horvátországból, azonban e vendégkör megtartásához elengedhetetlenek az infrastrukturális fejlesztések, többek között magas színvonalú szálláshelyeké.



Partnerség Harkány és a Josić Pincészet között

- A gasztronómiát, az üdülést és a vizes turizmust szeretnénk egymásra felfűzni, ehhez találtunk partnerre Vörösmarton, a Josić Pincészetben – emeli ki Hegyi Ákos. – Egymás tevékenységét erősítve újabb vendégeket tudunk a térségbe csábítani. Emellett igyekszünk felvenni a kapcsolatot minél több horvát beutaztató társasággal, turisztikai irodával, ezzel is növelve az esélyét annak, hogy mind több horvát keresse fel Harkányt, s vegye igénybe a gyógyfürdő szolgáltatásait. Igazán az lenne a jó, ha már átjárható lenne az Európai Unió egészségügyi piaca, és a Harkányban igénybe vett gyógyászati szolgáltatásokat a horvát vendégek otthon elszámolhatnák, hasonlóan, ahogy erre nálunk lehetőség van. Már történtek ebben az irányban lépések, a zágrábi illetékeseket már megkereste az ügyben az eszéki főkonzul, a nagykövetség, valamint a kamara is lépett ezzel kapcsolatban.

A horvát Baranyában, Vörösmarton található Josić Pincészet is vendégkörének szélesítésére törekszik, ezért is vették örömmel, hogy a Harkányi Gyógyfürdő vezérigazgatója mellett a csoporttal tartott Siklós alpolgármestere, Balázs Csaba is.

Az eszéki Josić család 1999-ben vásárolta meg Vörösmarton az 1935-ben épült, 42 méter hosszú borospincét, amelynek egyik présházában elsődlegesen tradicionális ételeket kínáló éttermet alakítottak ki, míg a másik kettő a borászatot szolgálja ki, az egyik látványpinceként működik.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.