Idén is lesz Zsolnay Fényfesztivál Pécsett

A kísérleti jelleggel tavaly megrendezett első pécsi Zsolnay Fényfesztiválra 2016-ban mintegy 50 ezer látogató volt kíváncsi, idén még több érdeklődőt várnak.

A második fesztivál június 30-től július 2-áig tart, az esemény beharangozóját március 21-én Budapesten tartották, amelyen elhangzott, hogy olyan háromnapos fesztiválra készülnek, amelyben még karakteresebben jelennek meg a előző fesztivál elemei, a huszonegyedik századi fényművészet különböző ágai, az utcaművészetek, a színház, a zene és újcirkusz. Gundel Takács Gábor moderátor segítségével a tájékoztatón a fesztivál szervezői, résztvevői, művészei közül többen elmondták, mi az, ami miatt el kell menni Pécsre. A város alpolgármestere Őri László, valamint Sipos Bulcsú Kadosa, a kultúráért felelős államtitkárság kabinetfőnöke egyaránt méltatták a nem mindennapi fesztivált, amely a szakemberek szerint is világszerte elismerést hoz nekünk, nem véletlenül, hiszen a fényművészet Moholy-Nagy László, a 20. századi avantgárd művészet világhírű alakjának nevéhez fűződik.

A nyitókoncertnek a Kodály Központ ad otthont, az elektronikus zene világából érkező angol előadó, Emika tavaly készült, Melanfonie című albumát a MÁV Szimfonikusokkal közösen viszi színpadra, a beltéri épületvetítésért Bordos László Zsolt, 3D mapping művész felel. Lendvai György, a MÁV Szimfonikus Zenekar ügyvezető igazgatója a tájékoztatón elmondta, hogy még ilyen előadásuk még nem volt, ők is kíváncsian várják a koncertet. Több mint 20 helyszínen csaknem 200 ingyenes programmal, számos sztárfellépővel várja a közönséget a város. Lesz a belváros legismertebb épületeit útba ejtő, húsznál is több állomást érintő Fény Útja, melyen a fesztivál mindhárom estéjén lehet sétálni és rácsodálkozni a fényekre. Az ország legjobb fényfestő csapatai 10 ezer négyzetméternyi vetített felületet varázsolnak elénk, a város főterén újcirkuszi előadás lesz, spanyol légtornászok mutatják majd be tudásukat.

Pécs híres székesegyházának épülete a nemzetközi 3D mapping versenynek köszönhetően is kimagasló élmény lesz, de ezzel még nincs vége az estnek, a koncert után fényfelvonulást rendeznek, amelyen a közönség fényjelmezekbe öltözhet és fényjárgányokra szállhat. Pécs utcáin és terein is látványosságok várják a vendégeket, a Baleár-szigetekről érkező Circ Bover előadásában hatméteres bambuszrudakból épül különleges mozgó díszlet, a Sienta La Cabeza barcelonai fodrászai pedig a vállalkozó nézők hajából fognak világító hajkölteményeket alkotni.

Vincze Balázs, a fesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője és Sztojánovits Andrea társkurátor szerint a fesztivál méltó lesz a város EKF-címéhez. A pécsi Zsolnay Örökségkezelő NKft. által szervezett, látványos, országos jelentőségű kulturális rendezvény részletes programja: www.fenyfesztival.hu


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.