Így néz ki hamarosan a Városmajor

Az OpenSpace Kft. és a Deicler Jakab Építész Stúdió Kft. közös pályamunkája nyerte a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ (BFK) által meghirdetett, a városmajori közpark átfogó fejlesztését célzó, nyílt tájépítészeti tervpályázatot - jelentették be kedden Budapesten.

A kormány a fővárosi zöldterületek megújításához és a városmajori közparkfejlesztés megvalósításához szükséges határozatában döntött a városmajori közpark átfogó fejlesztéséről, ennek nyomán írt ki a BFK január 4-én tájépítészeti tervpályázatot, amelyre 14 tervezőcsapat jelentkezett. "Az volt a célunk, hogy nőjön a park területe, legyen 15 ezer négyzetméterrel nagyobb a zöldfelület, legyen több, megújult közösségi sportpálya, valamint hogy jelenjen meg a víz: egy kis ér az Ördögárok egykori vonalán és egy tó a Városmajori templom mellett" - mondta el az MTI-nek az eredményhirdetés után Fürjes Balázs Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, a bíráló bizottság elnöke.

Mint hozzátette, igyekezett sokszínű zsűrit felkérni: a bírálati munkában részt vettek a főváros képviselői (Erő Zoltán főépítész és Bardóczi Sándor főtájépítész), a 12. kerület főépítésze, a Városmajorhoz kötődő civil egyesületek, továbbá tájépítészeti és környezetvédelmi szakértők is. Fürjes Balázs összegzése szerint a győztes terv egyszerre tartja tiszteletben a park történeti örökségét és valósít meg új gondolatokat, kortárs tájépítészeti megközelítést. Nagyon jól tagolja a Városmajort egy csendesebb, a nyugodt pihenést szolgáló területre, illetve egy aktívabb időtöltést, sportolást lehetővé tevő részre. Jól járnak a kutyabarátok is: a kisebb és nagyobb testű kutyák elkülönített, a mainál sokkal minőségibb futtatókat kapnak - jegyezte meg az államtitkár.

Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója kiemelte, hogy foglalkoztak a közlekedéssel is: könnyebben lehet majd megközelíteni a parkot a fogaskerekű, a János kórház és a Szilágyi Erzsébet fasor felől is, miközben jobb urbanisztikai kapcsolatok jönnek létre a Vérmező és a Városmajor között. "Úgy láttuk, végre elérkezett az idő a park növelésére, az állam ugyanis visszavásárolta az MTK itteni sportpályáinak telkeit, így ezeket a területeket vissza tudjuk zöldíteni. Emellett párbeszédet kezdeményeztünk a fővárossal arról, hogy a Városmajori Szabadtéri Színpad elköltözzön és annak területét is parkosítani lehessen" - mondta Vitézy Dávid. Elmondása szerint ebben még nem sikerült megállapodni, de az összes pályázó arra tett javaslatot, hogy ez a színpad - amely egy kis kertmoziból indulva nőtt bódévárossá - költözzön el innen, és helyét egy új tó vegye át, amelynek a szélére ki lehet ülni piknikezni.

Fürjes Balázs elmondta, hogy a BFK rendelkezésére áll az az összeg, amely a tervezési munkák befejezéséhez szükséges. Várhatóan másfél éves folyamat lesz, mire az összes építési engedélyt beszerzik, utána nyílt közbeszerzési eljáráson választják ki a parképítőt, és újabb két évet követően születhet újjá a Városmajor. A munkálatokat némileg lassítja, hogy a parképítés szakaszosan halad majd, ám így a Városmajor egy része mindig használható marad - jegyezte meg. Fürjes Balázs elmondta, a beruházást a BFK fogja megvalósítani, kormányzati finanszírozásban, nagyon szoros együttműködésben a fővárossal és a kerülettel.

 

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.