Így utazik a magyar télen és nyáron

A trivago.hu utazási weboldal összevetette a magyarok nyári és téli utazási szokásait. Télen rövidebb időre foglalunk szállást, de nagyjából ugyanannyit szánunk rá, és az ötcsillagos hotelek is népszerűbbek decembertől februárig. Nyáron Siófokra, télen Budapestre kíváncsiak arányaiban a legtöbben. 

Télen a keresések közel harmada budapesti szállásajánlatokra irányul, míg nyáron „mindössze” tizede. A balatoni célpontok közül Balatonfüred szerepel még a nyári toplistán, míg télen a gyógyfürdőkre kíváncsiak leginkább; Hajdúszoboszló mellett, mely mindkét évszakban a 4. legkedveltebb úti cél, Hévíz és Sárvár képviseli a fürdővárosokat.

Van némi különbség az utazás időtartamát illetően is. A téli kikapcsolódás rövidebb, ilyenkor átlagosan alig 2 napra foglalunk szállást, és 4-5 napnál többre csak nagyon kevesen utaznak a téli hónapok alatt. A (szó szerinti) nyaralás átlagosan 3 napos, ami nem sok, de nyáron természetesen foglalnak szállást egy hétnél hosszabb időtartamra is.

A kutatásból az is kiderült, hogy nyáron nagyobb figyelmet fordítanak az utazók a szálláshely típusára, árára, általánosságban az oldalon található keresési feltételeket valamivel többen használják, mint télen. A legfontosabb szempont azonban mindig a szálláshely ára, az erre vonatkozó szűrőt az összes szálláskereső 12%-a használja. Fontos a csillagok száma is, tehát a hotel kategóriája, míg a szálláshellyel kapcsolatos vélemények, értékelések kevésbé keresettek.



A kategóriákat illetően a négycsillagos szálláshelyek mindkét évszakban a legkeresettebbek. Nyáron második helyen a háromcsillagos hotelek állnak, míg télen az ötcsillagosok, ilyenkor többen keresik a felsőkategóriás szállásokat. Az apartmanhotelek, hostelek nyáron és télen is megelőzik a két-, illetve egycsillagos szállodákat.

Forrás: Trivago


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.