Indul az Év Idegenvezetője szavazás

Eldördült a startpisztoly: s MISZ idén is meghirdeti az Év Idegenvezetője díjra történő jelölést. Van némi változtatás a korábbi évekhez képest.

A Magyar Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) olyan idegenvezetők jelölését várja, akik a 2019. évben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és ezzel hozzájárultak a magyar turizmus eredményeinek növeléséhez, színvonalának emeléséhez, aki az idegenvezetők példaképe lehet.

Némi változtatás

Mivel azt tapasztalták, hogy a verseny lebonyolításának eddigi rendszere szerint a kiutaztató idegenvezetőnek behozhatatlan előnye volt a beutaztató kollégákkal szemben, és a Díjátadó Gála szervezője nem járult hozzá az idegenvezetői kategória kettéosztásához (kiutaztató-beutaztató), ezért úgy döntöttünk, hogy az idei évtől szétválasztjuk a beutaztató és a kiutaztató kollégákat. így egyik évben a beutaztató, míg a másikban a kiutaztató kollégák pályázhatnak az Év Idegenvezetője címre. Azt szeretnék elérni, hogy a jövőben minden évben két kategóriában hirdethessék meg az Év Idegenvezetője Díjat.

Idén tehát KIZÁRÓLAG A BEUTAZTATÓ IDEGENVEZETŐK JELÖLÉSÉT VÁRJÁK, akik itthon vezetnek külföldi vagy hazai csoportokat, vendégeket.

Az idei jelölés és szavazás módja

Kizárólag az idegenvezető kollégák jelölését és szavazatait várják. Abból indultak ki, hogy az idegenvezetők többsége elég jól ismeri saját kollégáit, egymás munkáját, a piacot, nyelvtől függetlenül. Kérik az idegenvezető kollégákat, hogy jelöljenek egyszerre 5 kollégát, nyelvtől függetlenül. Tehát 5 nevet kérnek felsorolni, a sorrend megadásával. Az első helyen jelölt kolléga 5 pontot (szavazatot) kap, a második helyen jelölt 4-et, a harmadik 3-at, a negyedik 2-őt, az ötödik 1-et.

A jelölő, szavazó kolléga adja meg a saját nevét és idegenvezetői igazolványának számát. Ha tudja, adja meg a jelölt kollégák valamilyen elérhetőségét is, hogy fel tudják venni velük a kapcsolatot. A jelöltek neveit a MISZ honlapján közzéteszik, a pontok száma és a jelölő kolléga neve azonban titkos marad az eredmény- hirdetésig. Minden idegenvezető kolléga csak egyszer jelölhet. Ha ötnél kevesebb kollégát jelöl, az érvénytelen.

A szavazatokat az evidegenvezetoje2019@gmail.com e-mail címre kérik küldeni.

A szavazás határideje: 2019. november 30. 17.00 órai. A határidők lejárta után küldött, valamint a feltételeknek nem megfelelő szavazatot nem tudják figyelembe venni. A beérkezett szavazatokat szakmai bizottság hitelesíti 2019. december 15-ig.

Forrás: MISZ


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.