Interreges pályázat a zöldturizmus jegyében

A Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége és a szlovák Narodny Trust „Bölcs fák” címmel közös programot valósít meg. A kapcsolódó tanulmányútra turisztikai szakemberek jelentkezését is várják.

A Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége 2021-ben indította el a „Bölcs Fák – a történeti kertekben lévő matuzsálem fák megőrzése és vonzerejük növelése a zöld turizmus jegyében” című projektjét. A szlovák Narodny Trusttal partnerségben a határ két oldalán, történeti és botanikus kertekben élő „bölcs fákat” gyűjtenek egybe, amelyek nem csak koruk miatt, hanem az őket övező történetek kapcsán is érdekesek és értékesek. A határvidéken számos olyan történeti kert található, melyek egykor egyazon birtokoshoz, családhoz tartoztak vagy ugyanaz a kerttervező mérnök, illetve kertész hozta létre őket. A projektben részt vevő, pozsonyi székhelyű Narodny Trust fő célja a szlovák kulturális és természeti örökség őrzése és a kultúrák közötti párbeszéd előmozdítása - tájékoztatta lapunkat a projektről Méhész Zsuzsa, kommunikációs tanácsadó.

A két szakmai szervezet közös munkája lehetőséget ad a kölcsönös ismeretszerzésre és tapasztalatcserére is. Céljuk olyan hosszú távú együttműködés kialakítása, amely a határ két oldalán található közös örökségünk: történeti és botanikus kertjeink, arborétumaink megóvásához és a kertturizmus fejlesztéséhez hatékonyan járul hozzá.

Az említett határ menti régiókban napjainkban több mint 60 kert fogad látogatókat. Az itt élő öreg, „bölcs” fák ezen kertek nagykövetei. A projekt lehetőséget biztosít a kertek támogatására, ezen idős fák állapotának felmérésével, egyes fák ápolásával, illetve a fák révén a kertek népszerűsítésével.


A támogatás lehetővé teszi speciális eszközök beszerzését is, amelyek megkönnyítik a fák szakszerű vizsgálatát, továbbá kezelési tervek készítését, hogy a fák szépségét és enyhet adó árnyát minél tovább élvezhessük, egyben egyedi természeti értéküket megőrizzék. Határon innen és túl egy-egy fa megújulását egy napos kulturális fesztivállal ünneplik majd meg. Tíz kiválasztott bölcs fa izgalmas történetét audioguide segítségével ismerhetik meg a látogatók, de weboldal és videók is segítik majd az érdeklődők tájékozódását. A kertfenntartók számára képzést biztosítanak, és turisztikai szakembereket, illetve újságírókat várnak a kerteket felfűző tanulmányútra.

Az SKHU/1902/4.1/110 WISE TREES projektet az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési program ( www.skhu.eu ) keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) támogatja. A projekt tervezett megvalósítás időszaka 2021. január elseje és 2022. április 30. Összköltsége 199 953 EUR, melyhez 169 960 EUR összegű támogatást biztosít az ERFA.

Bővebb információ ITT.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.