Itt a nyár, itt a fesztiváldömping is

Július első hetén főleg a dunántúli kínálat lesz erős: blues, komolyzenei, színházi, összművészeti fesztiválok mellett az ország keleti felét a váci Régi Zenei Napok mellett a muzsikáló Mátra, és a Gyulai Várszínház évadkezdése mozgathatja meg.

Szakvezetéses erdei sétákat, klasszikus és népzenei koncerteket is kínál a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok június 29. és július 7. között a Mátra lábától a Kékestetőig kilenc erdei helyszínen. A rendezvény fő célja, hogy a résztvevőket a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítsa, emellett az idei évben hangsúlyt kap az egészséges életmód, az egészségtudatosság, a testi-lelki egészség egyensúlya - mondta el Szabó Lajos erdőmérnök, főszervező a rendezvény programjait ismertető sajtótájékoztatón Budapesten.

A Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok helyszíne lesz Tar-Fenyvespuszta, Gyöngyöstarján-Fajzatpuszta, Abasár, Salgótarján-Eresztvény, Mátraverebély-Szentkút, Pásztó-Mátrakeresztes, Szurdokpüspöki, Gyöngyöspata és Kékestető.

A programok közt szakvezetéses erdei séták, klasszikus, dzsessz és népzenei koncertek, ismeretterjesztő előadások, kiállítások, gyermektáncház, táncszínházi produkció, borkóstoló és helyi termékek bemutatója is szerepel, valamint a zárónapon felavatják Józsa Judit kerémiaszobrász Összetartás plakettjét - fűzte hozzá a főszervező. Az erdei koncerteken fellép mások mellett a Misztrál Együttes, az In Medias Brass Rézfúvós Quintet, a Duna Szimfonikus Zenekar, a Cimbaliband, Csík János és a Mezzo, valamint Fassang László és Szokolay Dongó Balázs, a Muzsikás és a Kaláka együttes. A főszervező kitért arra is, hogy az idén 16. alkalommal megvalósuló rendezvény a különböző korosztályokat megszólító programsorozat szórakoztató jellege mellett igényes, valódi értékeket képvisel és közvetít. Szabó Lajos felhívta a figyelmet arra is, hogy szeptemberben rendezik meg a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű sorozatot Gyula térségében és egy napra a Partiumban.

 Régi Zenei Napok Vácon

Szombaton kezdődött a Régi Zenei Napok Vácon, ahol a hangversenyek mellett barokk táncház, zenés irodalmi est és orgonaséta is várja az érdeklőket július 6-ig a Filharmónia Magyarország szervezésében. A nyitókoncerten az Orfeo Zenekar és a Purcell kórus lép színpadra Vashegyi György vezényletével, a további napok előadói közt szerepel mások mellett a Capella Savaria Zenekar, Für Anikó színművész, Lax Éva énekes, Bernhard Forck hegedűművész és Nicholas Parle csembalóművész - közölték a szervezők az MTI-vel.

A zárónapon rendezik meg a barokk forgatagot, amelyen többek között zenés tárlatvezetés lesz a Székesegyházi Kincstár és Egyházmegyei Gyűjteményben, valamint vezetett séta a Püspöki palotában. Az esti koncerten Vivaldi és Bach művei szólalnak meg. A rendezvény részeként Vashegyi György kamarazene, Lax Éva ének, Bernhard Forck hegedű, Nicholas Parle pedig csembaló mesterkurzusokat is tart.

A Gyulai Várszínház 59. évada öt ősbemutatóval

Pénteken indult a Gyulai Várszínház 59. évada pénteken. Van okunk a büszkeségre, hiszen pár nap különbséggel három jelentős színházi fesztivál is zajlott-zajlik: a POSZT Pécsen, a Magyar Színházak Fesztiválja Kisvárdán, valamint a Gyulai Várszínház-i évad és összművészeti fesztivál - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

Fekete Péter közölte: a várszínházban öt ősbemutató, Weöres Sándor-napok, Erdélyi-hét, nemzetközi Shakespeare-fesztivál, Irodalmi Humorfesztivál és számos más előadás lesz. A Gyulai Várszínház mostani repertoárja és múltja is bizonyítja, hogy a város elkötelezett a magyar kultúra és színházművészet támogatásáért - mondta Görgényi Ernő, a város polgármestere .

 Két egykori woodstocki fellépő is hallható lesz a Gastroblues fesztiválon

A woodstocki fesztivál 50. évfordulója előtt tisztelegnek a hétfőn kezdődő paksi Gastroblues fesztivál fellépői - közölte Gárdai Ádám, a rendezvény szervezője pénteken az M1 aktuális csatornán. Ismertetése szerint a paksi eseményen fellép a woodstocki fesztivál két legendás, brit szereplője, a Ten Years After (TYA) és Miller Anderson. A később a Spencer Davis Grouppal és a Chicken Shackkel is ismertté vált skót gitáros a Keef Hartley Banddel játszott az 1969-es fesztiválon.

A paksi kínálatban szereplő többi zenekar is beépíti programjába az 1969-ben mintegy 600 ezer embert megmozgató amerikai fesztiválon fellépők zenéjét - emelte ki Gárdai Ádám, aki kitért arra is, hogy az eseményhez főzőversenyek és borbemutatók is kapcsolódnak. Tóth Tamás, a paksi fesztiválon fellépő Tűzkerék XT zenekar gitárosa a műsorban arról beszélt, hogy a Gastroblues szervezői kérlelhetetlenek a minőség tekintetében, a magyar és külföldi zenekarok számára egyaránt rangot jelent ott zenélni.

Hétszáz művész mutatkozik be Szekszárd összművészeti fesztiválján

Értelmi fogyatékkal élők összművészeti fesztiválját rendezik hétfőtől Szekszárdon, az ötnapos rendezvényen 46 intézmény, alapítvány, egyesület 700 alkotója, előadója mutatkozik be. A fesztivál fő vonulatát a sérült alkotók és segítőik ének, nép- és társastánc, vers- és prózamondó, színjátszó, hangszeres zenei, valamint bábjáték előadásai alkotják - közölte a fesztiválnak helyet adó Babits Mihály Kulturális Központ az MTI-vel.

A többségi társadalom tagjaihoz való közelítés, az integráció előmozdítását szolgálja az, hogy a sérült alkotók és művészeti csoportjaik a Művészetek Háza előtt felállított színpadon is bemutatkozhatnak. Délutánonként válogatott zenei- és táncprodukciók kerülnek színpadra, esténként többek közt könnyű és népzenei koncerteken szórakozhatnak a résztvevők - tették hozzá.

Asztalos Zsolt, a rendező Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület (MSSME) elnöke azt mondta: a fesztivál olyan a fogyatékossággal élő emberek számára, mint a többségi társadalomnak a Művészetek völgye, a résztvevők közül sokan egész évben arra készülnek, hogy itt mutathassák be alkotásaikat, produkcióikat. Mint mondta, több kiemelkedő előadást láthat majd a közönség; fellép mások mellett a szolnoki Liget Otthon Radó Denise színművésznő vezetésével működő színjátszó csoportja, a mozgásszínházak között a Szekszárdi Szociális Központ Bíborszín tánccsoportja, a balmazújvárosi Wywaras Dance Club és a regölyi Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény táncegyüttese.

A fesztiválon részt vesznek a bánhalmai Fenyves Otthon és az Újpalotai Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának Figura együttes néptáncosai is. Az eseményt egy integrált előadással nyitják meg, amelyet szekszárdi Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának táncosai a pécsi T-Dance iskola hip-hop csoportjával közösen mutatnak be. A rendezvényre meghívtak ismert művészeket, akik nemcsak szórakoztatják a közönséget, hanem az egyesület művésztanáraival együtt értékelésükkel segítik a csoportok munkáját. Az összművészeti fesztivál vendége lesz Nádas György humorista és Csonka András színész. Asztalos Zsolt megemlítette, hogy a fesztiválon lesznek érzékenyítő programok is. A rendezők célja, hogy minél közelebb vigyék a programokat a város lakosságához, így a kulturális központ mellett a legjobb produkciókat a Prométeusz parkban is bemutatják, és közös kézműves programokat szerveznek. Az eseményt idén 32. alkalommal rendezik meg. A 25 éve alapított egyesület célja, hogy a Magyarországon élő, értelmi fogyatékos emberek számára a művészeti kiteljesedést biztosítsa, ennek érdekében az alkotó tevékenységtől kezdve a képzéseken, művészeti táborokon át fesztiválokig bezáróan szervez programokat - mondta MSMME elnöke.

 Klasszikus zenei élmények a Balaton parton

 A Balaton-part mellett kínál ingyenes klasszikus zenei koncerteket július 3. és 6. között a révfülöpi Rév-Hang Fesztivál. A második alkalommal meghirdetett programsorozat első három napján a Nemzeti Filharmonikusok muzsikusai lépnek fel, majd a Four Fathers énekegyüttes koncertje zárja a rendezvényt - közölték az MTI-vel a szervezők. "A tavalyi fesztivált meglepően nagy érdeklődés övezte. Hittem abban, hogy a Balaton nyújtotta könnyed kikapcsolódás jól megfér az igényes szórakozás, a klasszikus zene kínálta örömökkel" - idézi a közlemény Hamar Zsoltot. A Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója hangsúlyozta: "Révfülöp tavaly épült szabadtéri színpada lenyűgöző környezetet teremt a fesztivál megrendezéséhez".

Hamar Zsolt ebben az évben is művész barátait, zenész kollégáit hívta meg a fesztiválra. A négy egymást követő este koncertjei négy különböző tematikát ölelnek fel. Július 3-án Tavasztól nyárig címmel a Papp Dániel művészeti vezetésével működő Capella Philharmonica ad ízelítőt Bach és Vivaldi műveiből, másnap pedig a Koppándi Vonósnégyes kalauzolja a közönséget "Bécstől Amerikáig", azaz Mozart divertimentójától Haydn és Dvorak vonósnégyeseiig. Július 5-én folytatódik a képzeletbeli utazás, ám ezúttal nem térben, hanem időben: Bachtól a romantikáig. Az esten Johann Sebastian Bach d-moll zongoraversenye csendül fel Kovács Gergely zongoraművész közreműködésével, majd Csajkovszkij Vonósszerenádja a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekara előadásában, Hamar Zsolt vezényletével. A július 6-i záróhangversenyen a Four Fathers Énekegyüttes hívja vidám nyári zenés utazásara a közönséget A gregoriántól a rock and rollig címmel. További információk a programokról a www.rev-hang-fesztival.hu honlapon olvashatók.

 A Salföldi Dalföld a dzsessz szerelmeseit várja

A magyar dzsessz áll az idei Salföldi Dalföld fesztivál középpontjában, az érdeklődők július 5. és 7. között több mint tíz formációt hallgathatnak meg - közölték a szervezők az MTI-vel. Az összegzés felidézi: a 2014 óta minden évben megrendezett fesztivál küldetése, hogy koncertekkel, kiállításokkal, színházi előadásokkal, beszélgetésekkel és már programokkal szólítsa meg a tartalmas szórakozásra, elmélyülésre vágyókat, közelebb vigye hozzájuk a Balaton-felvidék hangulatát. A programok gerincét hagyományosan három zenei műfaj koncertjei adják: a népzene, a klasszikus zene és a dzsessz.

Minden év egyedi tematika köré szerveződik, idén a magyar dzsessz mutatkozik be Salföldön. A fellépők között lesz a Fekete-Kovács Kornél Quintet, a Párniczky Quartet, az Indigo és a Dresch Quartet. Salföldön mutatkozik be Gyémánt Bálint új triója, Barabás Lőrinc Algorhythms című lemezét mutatja be és először áll színpadra Vidákovich Izsák új formációja, az Isac and Isac is. Gyárfás Istvánnal közös koncertje mellett Tóth Viktor nyitott dzsesszórát is tart.

A klasszikus zenét idén Kelemen Barnabás és a Capella Silentium, a népzenét pedig Bognár Szilvia vendégszereplésével a Hungarian FolkEmbassy, valamint a Magyarhang zenekar képviseli. A vendégeket más művészeti programok is várják: Csóka László, Szabó Ágnes Erzsébet és Raffay Dávid egyéni kiállításai, továbbá Tiszteletadás a 180 éves fotográfiának címmel csoportos kiállítás látogatható a fesztivál ideje alatt. Lesz pantomimszínház, gyermekprogramok és hajnalig tartó táncházak is. A fesztivál testvérprogramjaként először rendezik meg az ingyenesen látogatható Balaton-felvidéki Néptáncosok Találkozóját.

 

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.