Itt az Y-generáció a turizmus-vendéglátásban

A képzési lehetőségeket tartják a legfontosabbaknak munkahelyi ösztönzők között a magyarországi turizmus-vendéglátásban dolgozók, valamint a területen tanuló diákok – derül ki a Danubius Hotels Group és az Employ Your Brand hr-kommunikációval foglalkozó szakportál közös kutatásából. A szektorban mind a szakmai továbbképzések, mind a nyelvi képzések iránt jelentős igény mutatkozik, ugyanakkor az utóbbiaknak a tanulók valamivel nagyobb jelentőséget tulajdonítanak. A folyamatos szakmai fejlődés fontosságát a kutatás elemzői szerint mindenekelőtt az Y-generáció térnyerése magyarázhatja, amelynek tagjai versenyképességük zálogaként tekintenek a képzésekre, ami ösztönzőleg hat az idősebb generációkra is.

A szakmai továbbképzések szerepeltek az első helyen a munkahelyi ösztönzők fontossági sorrendjében a turizmus-vendéglátásban tanuló középiskolások és felsőoktatási hallgatók, valamint a szektorban dolgozó munkatársak körében – derül ki a Danubius Hotels Group és az Employ Your Brand hr-kommunikációval foglalkozó szakportál több mint 400 fő bevonásával készített közös kutatásából. A dolgozók a képzések után az év végi jutalom, azaz a tárgyév kimagasló teljesítménye után adható ösztönző juttatás, valamint a törvény által is előírt utazási költségtérítés jelentőségét értékelik a legtöbbre, amíg a diákok esetében az anyagi természetű ösztönzőket megelőzi még a nyelvtanulás lehetősége is.

„Az utóbbi években a hagyományosan népszerű anyagi juttatások és egyéb ösztönzők mellett egyre fontosabbá váltak a munkavállalói elvárások között a képzések, tréningek. Ez a tendencia összefüggésben lehet az Y-generáció térnyerésével, illetve az őket követő Z-generáció munkaerő-piacon történő megjelenésével, amelynek tagjai számára a szakmai kihívások, illetve fejlődési lehetőségek fontos szerepet játszanak egy munkahelyről való döntésben; ezeknek a generációknak a legfiatalabb képviselői is hamarosan kikerülnek a középiskolai, egyetemi-főiskolai képzőhelyekről” – értékelte a kutatás eredményeit Temesvári Zsolt, a Danubius Hotels Group képzési és szervezetfejlesztési igazgatója.



„A munka értékével összhangban lévő fizetés fontossága a megbecsültség érzésével lehet összefüggésben. A szektorban – többek között az elvándorlás és az utánpótlás korlátjai miatt – egyre jelentősebb a munkaerőhiány, amivel együtt a munkatársak fontossága is nagymértékben megnőtt. Ebben a környezetben csak azok a szállodák lehetnek versenyképesek, amelyek nem csak a már meglévő munkatársaikat becsülik meg, de olyan munkahelyi körülményeket is teremtenek, amelyek megfelelnek a leendő munkatársak, köztük az egyre meghatározóbb „új generációk” elvárásainak” – tette hozzá Temesvári Zsolt.


Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.
Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság

Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság 

A legfrissebb felmérések szerint Magyarországon jelenleg 3 millió gazdás kutya él, ezzel vezető helyen vagyunk Európában.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.