Kell szakképzett munkaerő, vagy sem?

Elégedetlenek a budapesti vállalkozások a szakképzési rendszerrel, derül ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) megrendelésére készített kutatásból.

Az 1000 fős mintán végzett felmérés során ágazatokra lebontva kérdezték meg a mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok vezetőit, döntéshozóit. A kutatás eredményei szerint minden harmadik budapesti vállalkozás munkaerőhiánnyal küzd, ráadásul minél nagyobb egy cég, annál nagyobb problémát jelent a szakképzett munkaerő megtalálása. Míg a mikrovállalkozásoknak az ötöde, addig a kisvállalkozásoknak a fele, a közepeseknek a kétharmada, a 250 főnél nagyobb foglalkoztatóknak pedig már a háromnegyede küzd ezzel a problémával.

Alulképzett állásra jelentkezők hada

A legnagyobb kihívást a budapesti cégek számára az jelenti, hogy egyáltalán nincs jelentkező, vagy ha van, akkor alulképzettek, rossz munkamorállal, ellenben magas fizetési elvárásokkal érkeznek. A szakemberhiány leginkább az ipar-, az építőipar és a kereskedelem területén működő cégeknek jelent problémát. Budapesten hiányszakmának számít többek között a burkoló, az ács, a villanyszerelő, a festő és a hegesztő. A kereskedelemben nem találni elegendő számú szakképzett eladót, pénztárost, a vendéglátóiparban pedig cukrászt, felszolgálót.

A cégek több mint kétharmada elégedetlen a képzésekkel mind a hatékonyságot, mind a jelentkezők szakképzettségét tekintve, különösen a felnőttképzés és -oktatás esetében. A megkérdezetteknek csak a 32 százaléka találja jónak a felnőttképzést, pedig a vállalkozások szakembereinek közel fele ebben a képzéstípusban végzett. Az oktatási intézmények képzési kínálata csak a cégek felének felel meg, 35 százalékuk szerint kevés a gyakorlati idő is, 19 százalékuk úgy véli, hogy rossz az oktatás minősége, de a képzés idejét, tematikáját és szakmai színvonalát is csak a harmaduk tartja megfelelőnek.

Felesleges lenne a gyakorlati képzés?

A megkérdezettek több mint fele támogatja cége dolgozóinak továbbképzését, ám 59 százalékuk átlagosan csak fél évet tudna erre szánni. Ennyit is csak akkor, ha eljutnak hozzá az ilyen lehetőségekről szóló információk, ugyanis nagyon alacsony a tájékozottság a továbbképzési lehetőségekről. A vállalkozások nagyon hiányolják a gyakorlati tapasztalatot a jelentkezőktől, ugyanakkor 81 százalékuk semmilyen gyakorlati képzésbe nem kapcsolódna be, 73 százalék pedig tanulót sem fogadna. Mindezt a tö bbség azzal indokolja, hogy cégüket egyáltalán nem tartják alkalmasnak a szakképzésre.Ugyanakkor a több gyakornok befogadására is alkalmas nagyobb cégek szignifikánsan nyitottabbak, 50 százalékuk részt venne a gyakorlati képzésben.

A BKIK keresi a megoldást

A BKIK 50 órás gyakorlati oktató-képzésével a duális szakképzésbe becsatlakozó vállalkozások teljesíthetik a gyakorlati képzőhelyek számára jogszabályban előírt személyi feltételeket. Ez a képzés olyan cégeknek is megoldást kínál, ahol már sok gyakornokot foglalkoztatnak duális szakképzési keretek között, és az irányításukhoz, felügyeletükhöz bővíteni kell a gyakorlati oktatói létszámot - hívja fel a figyelmet a kamara.

A kutatás célja az volt, hogy feltárják azokat a területeket, amelyeken szakemberhiány vagy képzési igény mutatkozik, hogy a kamara képviselni tudja a foglalkoztatók érdekeit a kormányzat felé a vonatkozó képzések megtartása mellett - ismerteti Szányi Gabriella, a BKIK PR-marketing igazgatója a közleményben.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.